Több innovációt és digitális készségfejlesztést szorgalmaz Brüsszel az oktatásban
Az innováció és a digitális készségek fejlesztése terén az eddiginél több erőfeszítést tart szükségesnek az Európai Bizottság az iskolai és az egyetemi oktatás terén - derül ki az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény "Megnyíló oktatás" című kezdeményezéséből.
Az alap- és középfokú képzésben dolgozó tanárok többsége saját bevallása szerint "nem mozog magabiztosan" a digitális világban, nem tudja hatékonyan tanítani a digitális készségeket.
A lett, litván és cseh tanulóknak van a legjobb - 90 százalékosnál nagyobb - esélyük arra, hogy az iskolában internetes hozzáférésük legyen. Ez kétszer annyi, mint görög vagy horvát társaik esetében.
A digitális átállás a felsőoktatást is kihívások elé állítja - hangsúlyozza az Európai Bizottság. Előrejelzése szerint a következő évtizedben jelentős mértékben nőni fog a diákok száma, és az egyetemeknek korszerűsíteniük kell hagyományos oktatási módszereiket, a személyes jelenlétet kombinálniuk kell az online oktatási módszerekkel. Ilyen például a "nyitott online tömegkurzusok" (angol rövidítéssel: MOOC) szervezése. Annak keretében a diákok bárhol, bármikor és bármilyen eszközzel hozzáférhetnek az oktatáshoz. Számos egyetem még nem készült fel erre a váltásra - figyelmeztetett az uniós intézmény.
A közleményben Andrula Vasziliu oktatásügyi EU-biztos felhívta a figyelmet arra: az oktatási terület "drasztikus" változáson megy át, és a úgynevezett nyílttechnológia-alapú oktatás rövidesen minden korosztályban "nemcsak hasznos, hanem egyenesen megkerülhetetlen lesz".
Neelie Kroes, aki az Európai Bizottság alelnökeként a digitális ügyekért felel, azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra az EU-ban minden osztályteremben legyenek digitális eszközök.
"Az oktatásnak követnie kell a való életet; nem válhat valamiféle párhuzamos univerzummá. A fiatalok életük minden területén élni akarnak a digitális technológia lehetőségeivel. Szükségük van a digitális készségekre ahhoz, hogy munkát kapjanak. Minden iskolának és egyetemnek – és nem csak néhánynak – ezt a realitást kell tükröznie" - emelte ki.
A "Megnyíló oktatás" cselekvési tervhez kapcsolódó kezdeményezések az EU oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja, az "Erasmus plusz", az új kutatási és innovációs program, a Horizont 2020, valamint az uniós strukturális alapok finanszírozásával valósulnak meg. Az "Erasmus plusz" finanszírozza például az oktatási szolgáltatóknak a technológiai váltáshoz igazított üzleti modelljeit, illetve támogatja az oktatók továbbképzését nyílt online kurzusok keretében. Minden, az "Erasmus plusz" program támogatásával kidolgozott segédanyag nyílt felhasználási engedélyekkel szabadon hozzáférhető lesz a nagyközönségnek.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes online oktatás brit egyetemeken
- Olcsóbb és gyorsabb internetet sürgetnek az EU-ban
- Jobban írnak a számítógépező gyerekek, mint a tollat használók
- Digitális világ – internethasználati kisokos kisiskolások számára
- Zöld Informatika a BGF képzésein
- Informatikai fejlesztések tizenkét Fejér megyei középiskolában
- Táblagépekkel és interaktív tananyagokkal tanulhatnak a diákok Egerben
- Több informatikát, vállalkozói és polgári ismereteket szorgalmaz Brüsszel az iskolákban
- Táblagépre készült, díjnyertes interaktív tankönyvekből tanulhatnak a diákok
- Az EU 12,4 milliárddal támogatja a nyelvi és informatikai készségfejlesztést
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.