A Snapchaten elküldött selfie buktatta le a tini gyilkost
Egy tinédzser gyilkost buktatott le a Snapchat. A népszerű szolgáltatással önmegsemmisítő üzeneteket küldhetünk, azonban néhány másodperc is elegendő egy képernyőfotó, vagyis másolat készítésére.
Maxwell Marion Morton, egy 16 éves tinédzser megölte szintén 16 éves társát, Ryan Mangant. A rendőrségnek hamar sikerült kézrekerítenie az elkövetőt, ugyanis a fiú saját magát buktatta le.
A gyilkosság elkövetése után közvetlenül a fiú egy selfie-t készített, amelyen a mellette fekvő, meglőtt fiú is látszik, és a fotót elküldte egyik barátjának. A megosztáshoz a Snapchatet használta, amelynek jellegzetessége, hogy a küldött tartalmakat megsemmisíti néhány másodperccel a küldés után.
Azonban még így sem volt elég óvatos, ugyanis a fiú, akinek szánta, gyorsan egy screenshotot (képernyőfelvétel) készített róla, amely a rendőrséghez is eljutott. A fiú ugyanis megmutatta édesanyjának a képet, aki ezután felvette a kapcsolatot a rendőrökkel.
A képen jól látszott az áldozat, ahogy ül a háttérben egy széken egy lőtt sebbel az arcán. A fiú, aki a selfie-t készítette, pedig arccal a kamerába nézett. A barátjának egy üzenetet is küldött, amelyben az állt, hogy „nem Ryan volt az utolsó”.
A nyomozók később Morton otthonában egy 9 milliméteres pisztolyt találtak. Ilyen fegyverrel lőtték le Ryan Mangant is. A fiú beismerte a gyilkosságot, miután megtalálták a fegyvert a lakásán. Mortont felnőttként kezelik majd a bíróságon, és vádat emeltek ellene emberölés és lőfegyver birtoklása miatt.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Múzeumba került az internet
- 5-ből 4 netező vásárol online
- Az okostelefonos fizetés és a drónok éve vár ránk
- Dél-Amerikával indul az ingyenes internet
- Cápák rágják a tengeralatti kommunikációt
- Rendőrt riaszt, mentőt küld azonnal a Xerox üzleti intelligencia fejlesztése
- A titkosított üzenetek betiltását szorgalmazná az Egyesült Királyság miniszterelnöke
- 71 milliárdos forgalommal zárta a Reddit a 2014-es évet
- Közzétették a Philae landolásának első képét
- Beperelnék az AdBlock Plus gyártóját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.