Az MWC-n debütált a Cellum mobilfizetési világújdonsága
A Celleum az idei Mobile World Congressen (MWC)i képviseltette magát. A magyar vállalat új, Plug and Play nevű, mobilalkalmazásba integrálható megoldással érkezett Barcelonába, amelybe új, kényelmi funkciót építenek.
Számos megkereséssel és Dél-Kelet Ázsia egy jelentős iparági szereplőjével aláírt együttműködési szándéknyilatkozattal zárta szereplését a Cellum a mobil iparág éves seregszemléjén, ahol a cég legújabb mobilfizetési innovációját mutatta be a mobilszolgáltatóknak, készülékgyártóknak.
A hazai megoldás egyedülálló a piacon
A Plug and Pay egy mobilapplikációba gyorsan és egyszerűen beköthető fizetési megoldás. Lényege, hogy segítségével a külsős fejlesztők is akár pár nap alatt szuperbiztonságos fizetési megoldást építhetnek saját mobilalkalmazásaikba. A teljeskörű szolgáltatáscsomagon (SDK) keresztül többek között elérhető a Cellum szabadalmaztatott kártyatárolási technológiája, valamint világszerte népszerű fizetési motorja.
Kóka János, a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a megoldás február elején mutatták be, és azóta Skandináviától Kelet-Ázsiáig több országból kaptak konkrét megkereséseket. Az MWC-n is több cég mutatott komoly érdeklődést a Plug and Pay iránt. Azt is hozzátette, hogy az eseményen együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá Dél-Kelet Ázsia egyik jelentős iparági szereplőjével.
Új, kényelmi funkció
A Cellum mobilfizetési platformjába a közelmúltban új, kényelmi funkciót épített, hogy mobiltárcáiban még könnyebbé és biztonságosabbá tegye a felhasználók számára a kezdeti regisztrációs lépéseket. A kártyaadatok begépelése helyett elegendő, ha a telefon kamerája segítségével beszkenneljük a bankkártyát, és az applikáció az adatokat automatikusan beolvassa. A kártyaszkennelési megoldás a nyílt forráskódú Card.io szoftverfejlesztői csomagra épül és a jövőben a Plug and Pay-nek is része lesz.
A Plug and Pay a hivatalos oldalon júniustól lesz elérhető, a fejlesztői csomagra azonban már megnyílt az előregisztráció.
Kapcsolódó cikkek
- A nők kevésbé elővigyázatosak a kiberfenyegetésekkel szemben
- Microsoft Lumia 640 és Lumia 640 XL: Windows 10-re hangolva
- Androidon is elérhető a világ legnépszerűbb rendszer-diagnosztikai szoftvere
- Turisztikai applikáció az SAP-tól
- D-Link Smart Home és mobilra optimalizált újdonságok a MWC kiállításon
- Az MWC-n debütált a Samsung Pay
- Táblagépeken is használható az Inbox
- Mobilfizetési alkalmazásokat fejlesztett a Cellum
- Már mobilról is megvehetjük az új autópályamatricákat
- A Cellum fejlesztette a Telenor mobilfizetési alkalmazását
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.