Az amerikaiak 64%-ának van okostelefonja

Czipperer Dia, 2015. április 2. 16:09

Az okostelefonok elterjedtsége egyre nagyobb, lassan már meglepődünk azon, ha valakinek nem „intelligens” mobilja van. Egy friss felmérés szerint a tengerentúlon már átvették a vezetést a hagyományok mobilok fölött.

A Pew Research friss felmérése szerint az amerikaiak 60%-ának van már okostelefonja. Ez elsőre nem tűnhet meglepőnek, hiszen hagyományos telefonokat már egyre kevesebben gyártanak: a legtöbb gyártó az okoseszközökben látja a jövőt a telefonok esetében is.

 

Azonban a néhány évvel ezelőtti adatokhoz képest nagy ugrás és fejlődés tapasztalható. Három évvel ezelőtt ugyanis ez az arány az amerikai lakosság körében csupán 35% volt.

 

A kutatás azt is megállapította, hogy az okostelefon tulajdonosok 23%-a, akik rá vannak utalva arra a készülékükre, szenvednek az áraktól. Kiderült, hogy ezen felhasználók pénzügyi problémákkal küszködnek, és 15%-uk rendszeresen kifogy a havi mobilinternet adatforgalmi keretből, a válasadók 51%-ánál pedig alkalmanként fordul elő ez.

 

Az okostelefonok széles lehetőségei, az applikációk, mobilinternet nyújtotta lehetőségek azonban úgy tűnik, a hagyományos kapcsolattartási formákat sem szorították ki. A megkérdezettek 97%-a úgy nyilatkozott, legalább egyszer egy héten küld SMS-t, de a hang- és videohívások sem ritkán. A 18 és 29 év közötti korosztály 93%-a hetente legalább egyszer felhív valakit.

 

Bár az okostelefonok révén sokkal könnyebb a másokkal való kapcsolattartás, hiszen mobilinternet vagy Wifi révén az e-mail és a különféle csevegőszolgáltatások is rendelkezésre állnak, mégis a megkérdezettek 30%-a vélekedik úgy, hogy ahelyett, hogy felszabadítaná őket, inkább pórázon tartják.

 

Ráadásul, hiába jelennek meg egymás után a különféle csúcsmobilok, prémium készülékek, a kutatás szerint a fejlett országokban is inkább az olcsóbb lehetőségeket keresik a felhasználók.

 

Forrás: TheGuardian.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36