Így vásárolunk online

forrás: Prím Online, 2015. április 7. 08:41

Az Árukereső.hbu felmérése alapján magyar online vásárlók közel egyharmada rendszeresen vásárol a netről, egynegyedük pedig igyekszik minél több forrásból tájékozódni online vásárlásaik előtt. 

Idősebbek is elkezd(het)ik

 

A hazai online vásárlás évek óta töretlenül fejlődik, folyamatosan emelkedik az online boltok száma, az interneten elérhető termékek köre, a vásárlást kipróbálók száma, illetve azok internetes aktivitása. Ma már az internetes vásárlás nem csak a fiatalok kiváltásága, hiszen mind a közép korosztály, mind az idősebbek jelentős súlyt képviselnek a vásárlók körében. Az internetes vásárlást először próbálók szintén nagyobb arányban jelennek meg az 50 év felettiek körében, mint a fiataloknál.

 

Az online vásárlás területi koncentrációja is megszűnt már, nem csak a budapestiek élnek ezzel a lehetőséggel, sőt a vásárlók közel 4/5-e már vidéki lakos. Továbbra is igaz azonban, hogy az internetes vásárláshoz szükséges eszközök és szolgáltatások költsége miatt, elsősorban a rendszeres jövedelemmel rendelkezők jelentik az online vásárlás bázisának magját.

 

„A hagyományos vásárláshoz hasonlóan az internetes vásárlás esetében is igaz, hogy a vevők szokásai, preferenciái, motivációi jelentősen különböznek egymástól. Célul tűztük ki, hogy egy átfogó, az online vásárlást már kipróbáló vagy aktívan használó lakosság körében végzett kutatás keretében beazonosítjuk az online vásárlók jellegzetes típusait, mely által jobban megérthetjük viselkedésüket, a motivációik közti különbségeket, valamint a vásárlási szokásaik mögött rejlő okokat." – mondta Rácz Csaba, az Árukereső.hu ár-összehasonlító oldal ügyvezetője.


Hat típusba sorolhatóak az online vásárlók

 

A kutatás eredményeképp mindhárom országban összesen hat különböző online vásárló típust azonosítottunk be. Hazánkban az egyes típusok aránya az online vásárlók csoportján belül: 

 

·       a rutinosak (31%)

·       az utánajárók (26%)

·       a kezdők (14%)

·       az alkalmi vásárlók (11%)

·       az akcióvadászok (10%)

·       a kalandorok (8%)

 

Az egyes csoportok és vásárlási szokásaik – mind hagyományos bolti, mind online – eltérnek egymástól, különbözik a nyitottságuk az új dolgok irányába, illetve mások az online vásárlás során alkalmazott döntési szempontjaik. 

 

 

Az online vásárló sokaságon belül a hat csoport közül a rutinos vásárlók köre jelenti a legnagyobb csoportot, őket követi az utánajáró vásárló típus. Az, hogy az internetes vásárlók között minden negyedik ebbe a csoportba tartozik, jól jelzi, hogy az online vásárlás ma már tényleg nem csak az alacsonyabb árakról szól, sokkal inkább az internet adta lehetőségek – kényelem, gyors információszerzés, ellenőrzés, válogatás, stb. – egyre teljesebb körű kihasználásáról. Az online vásárlók körében ugyanakkor minden tizedik ember az akcióvadászok körébe tartozik, akik számára a gyorsan és könnyen elérhető kedvezmények köre még mindig az egyik legfontosabb tényező. Egyelőre alacsony, mindössze 8% azok aránya, akik bátran kalandoznak az internetes árukínálat között és nem félnek kipróbálni az új dolgokat.


Az aktivitás növekedése a további fejlődés kulcsa

 

Az online vásárlás további növekedése sokkal nagyobb mértékben függ a már jelenleg is az internetes vásárlók körébe tartozók aktivitásának növekedésétől, mint az új belépők alacsony mértékétől. Az elmúlt egy évben az online vásárlást először kipróbálók aránya már csak egy számjegyű volt az érintetteken belül, miközben 11% azok súlya, akik jelenleg csak különleges alkalmak – pl. szülinap, ünnepek – esetén keresnek fel webshopokat. Az alkalmi vásárlók az internetes vásárlást évente legfeljebb csak pár alkalommal használó kezdők (14%) körével együtt jelentik az online kereskedelem bővülési lehetőségeinek legnagyobb forrását.


Top termékkategóriák a három országban

 

Az online vásárolt termékek toplistáját Magyarországon a számítástechnikai cikkek és a könyv, Romániában a mobil és a tablet, Bulgáriában pedig a ruházati cikkek és cipők vezetik. A legtöbb típus ezen kategóriákból vásárol leginkább az interneten. Ezen eredmények nagy valószínűséggel összefüggésbe hozhatók az egyes országok válaszadóinak nemi eloszlásával: míg Romániában a kitöltők 66%-a férfi, addig Bulgáriában ez az arány 58% a nők javára. Hazánkban a válaszadók nemi eloszlása kiegyenlített (51% nő – 48% férfi).  

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36