GroupWise: csoportmunka-megoldás félévente a felhasználók igényei alapján
„Nemrég indítottuk el az Ideas portált azzal célkitűzéssel, hogy teljes mértékben az ügyfelek és a felhasználók igényeinek megfelelően fejlesszük tovább a termékeinket. Itt bárki elküldheti nekünk a fejlesztési javaslatait, és szavazni is lehet a már leadott ötletekre. A legtöbb voksot kapott újításokat már meg is valósították a Novell szakemberei, ezért az új kiadásban közkívánatra létrehozott funkciók is találhatók. Ezzel egyidejűleg a szoftver fejlesztése is felgyorsul, a jövőben félévente érkezik új GroupWise, amely a hibajavítások mellett mindig tartalmaz új funkciókat is. 2016 első felében jelenik meg az első szervizcsomag a 2014 R2 kiadáshoz, az év második felében pedig már a GroupWise 2017-tel jelentkezünk majd” – foglalta össze Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.
Az új kiadás számos olyan funkciót tartalmaz, amelyek a manuális folyamatok automatizálása és felgyorsítása révén tovább növelik a felhasználók munkájának hatékonyságát. A Quick Responses használatával például a felhasználók a rövid visszajelzéseket igénylő e-mailekre előre megadott vagy előzetesen testre szabott, szabványüzenetekkel is válaszolhatnak. A GroupWise 2014 R2 az e-mailek jelöléseit már minden irányban képes szinkronizálni, így ha egy felhasználó például a mobil eszközén megjelölt egy fontos e-mailt, az az asztali levelező alkalmazásában is azonnal látszik.
Az új GroupWise naptárban már nem csak a szervezők hívhatnak meg új embereket az egyes eseményekre, hanem bármelyik résztvevő hozzáadhat új meghívottakat a naptárbejegyzésben. A találkozók gyors megszervezését az is segíti, hogy a résztvevők néhány kattintással javasolhatnak alternatív időpontokat, amennyiben nem felel meg nekik az eredetileg megjelölt dátum. A Voting funkció segítségével pedig bármilyen, megvitatásra váró kérdésről egyszerűen dönthetnek szavazással a közös projekteken dolgozó kollégák.
Az új verzió a GroupWise Mobility Service legújabb kiadását is tartalmazza, amely támogatja a Microsoft ActiveSync szinkronizációs szoftvert. A GroupWise-felhasználók így az asztali számítógépek mellett a mobil eszközökön is használhatják az Outlook rendszert. A szolgáltatás emellett egy GroupWise Profile Setup eszközzel is segíti a Microsoft Outlook kliensek konfigurálását. Az új GroupWise az Apple-felhasználók munkáját is megkönnyíti azáltal, hogy támogatja a CalDAV és CardDAV formátumokat, így már a Mac Calendar és Contacts alkalmazásokban tárolt adataikat is egyszerűen elérhetik a Novell rendszerében.
A Novell Ideas portálra érkezett visszajelzések alapján az új GroupWise kliens automatizálja a Proxy Access és Proxy Calendar bejegyzések megszüntetését, így például egy munkahelyváltás miatt törölt felhasználói fiók esetében ezt többé nem manuálisan kell megtenni. A megújult termék rendszeresen ellenőrzi a proxylistát, valamint levélírás közben mostantól a címzettek fotói is megjelennek az e-mail címek mellett, és szinkronizálni lehet azokat LDAP forrásból.
Kapcsolódó cikkek
- Huawei - SUSE: SAP HANA-ra szabott új megoldás
- 9 tanács a biztonságos online vásárláshoz
- SUSE: új együttműködések és továbbfejlesztett oktatási program nyílt alapokon
- SUSE Storage 2: Ceph tárolás bármilyen operációs rendszeren
- Megjelent az openSUSE Leap 42.1 hibrid Linux rendszer
- Linux mozgat mindent a színfalak mögött
- Öt tanács a naprakész, biztonságos szoftverekért
- Hogyan változtatják meg életünket a hangfelismerő technológiák?
- Hatékonyabb munka, nagyobb adatbiztonság a ZENworks Mobile Management új kiadásával
- Open Enterprise Server 2015: naprakész hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatások
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.