20 év múlva a munkahelyek felét robotok tölthetik be
A Minden tudás stábja egy robotkonferencia apropóján járta körbe a kérdést: milyen jellegű feladatokat bízhatunk a gépekre, és melyeket nem?
Japánok számoltak be nemrég arról, hogy a nem is olyan távoli jövőben robotok fogják betölteni a munkahelyek felét. A Nomura Kutatóintézet munkatársai több mint 600 munkaformát vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy 49 százalékukhoz nincs szükség emberi munkaerőre.
A mesterséges intelligencia még nincs olyan szinten, hogy egy emberi lényt helyettesítsünk, de a gépek kiválóan alkalmasak arra, hogy a gépies munka mennyiségét csökkentsék - mondta egy fejlesztő az M1 Minden tudás című műsorában.
A tokiói nemzetközi robotkiállításon romok alatt, túlélők után kutató robotokat mutattak be. Az embert helyettesítő gépeket három kategóriában vonultatták fel: az ipari, a szolgáltató és a szórakoztatási szektorból.
A Tallinni Műszaki Egyetem kutatói például egy víz alatt serénykedő robot prototípusát alkották meg, hogy segítségével hajóroncsok után kutassanak. Az ipari jellegű robotok mellett a kiállításon bemutattak olyan humanoid robotokat is, amelyeket társnak terveztek idősek mellé, beszélgetni lehet velük egyszerűbb, hétköznapi dolgokról. Az esemény középpontjában az Oszakai Egyetem élethű női modellje állt.
Az MI-vel ellátott robotok elterjedése persze egy sor etikai kérdést is felvet. A munkaerőpiac robotizálása pedig nem csupán a technikán múlik, hanem azon is, hogy az emberek miként találnak maguknak értelmes elfoglaltságot, ha a feladatokat robotok végzik el helyettük - hangzott el az M1 Minden tudás című műsorában.
Forrás: M1/Minden tudás / hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- Futurisztikus trendek változtatják meg alapjaiban életünket
- Robotok segítik rászoruló tehetséges gyerekek tanulását
- Robot-ember – két jó barát?
- High-tech újdonságok a CEATEC-en
- Robotrekord született a Kutatók Éjszakáján az Ericssonban
- A Robotok világa címmel tematikus év kezdődik a győri Mobilisben
- Másoknak adhatjuk majd át tudásunkat robotok segítségével
- Robotok adhatják tovább az emberi tudást
- Kutatók Éjszakája - közönség által készített robotokat vár világrekord-kísérletéhez az Ericsson
- Robotok lepik el az óceánt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.