Magyar győzelem a CEE Lift Off!-on: a BOOKR Kids nyerte a 150.000 eurót
Hazai győzelem született a régió legnagyobb startup versenyén: 23 ország 148 startupja közül a mesekönyvek forradalmasítója, a BOOKR Kids nyerte meg a fődíjat. A közönség a céges csapatépítéseket tudományos pszichológiai módszertanra és sportos megmérettetésekre alapozó Battlejunglet tartotta a legjobbnak, míg a zsűri a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők életét megkönnyítő, a ruházatba EKG-t építő MyCG-t jutalmazta különdíjjal.
A BOOKR Kids nyerte meg a régió legnagyobb startup versenyét, a CEE Lift Off!-ot. A Brain Bar Budapest részeként megrendezett eseményén a Power Angels alapító tagjaiból, valamint a SpeedInvest és a Credo Ventures régióért felelős partnereiből álló zsűri a gyerekek mesekönyvolvasási szokásait forradalmasító projektet tartotta a legjobbnak. A BOOKR Kids sikere nemzetközi viszonylatban is komoly sikernek számít: a magyar csapat 23 ország 148 induló vállalkozása közül került ki győztesen. A győztes az OXO Labs által biztosított fél éves akcelerátor program mellett a hazai befektetők szupercsapataként aposztrofált Power Angelstől kap 150.000 eurós befektetési ajánlatot, és a co-working terek hazai pionírjának számító Lofficeban tölthet el 6 hónapot.
A 10 döntős csapat közül a közönség a Battlejungle csapatára húzta be a legtöbb voksot. A HR tréning szolgáltatásokat alapjaiban megreformáló cég, amely az az Oppenheim ügyvédi iroda támogatását élvezheti 1 éven keresztül, hatalmas piacot céloz meg innovatív szolgáltatásaival.
A zsűri a kardiovaszkuláris betegségekben szenvedő MyCG csapatát jutalmazta különdíjjal. A francia székhelyű cég, amely egy szív és érrendszeri beavatkozásokra specializálódott magánklinikát is működtet, egy ruhába építhető EKG fejlesztésén dolgozik. A MyCG számára a Kreatív magazin PR toplistáján 2015-ben második alkalommal is az év PR vállalatának választott UNIOMEDIA COMMUNICATIONS biztosít teljes körű PR szolgáltatást egy crowdfunding kampányához.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- A Lufthansa partneri megállapodást kötött a Szilícium-völgyben
- SMART 2016: Már nem csak a Szilícium-völgyben érhet el sikert egy startup
- Laborkaland és Laborintus
- Két magyar startup a Deutsche Telekom nemzetközi innovációs versenyének zárórendezvényén
- Célegyenesben a CEE Lift Off!: 23 ország 148 startupja jelentkezett a 150.000 euróért
- Adj energiát ötletednek! ClimateLaunchpad 2016
- SMART 2016: Milyen magyar startupokra figyeljünk 2016-ban?
- Versenyben a versenyzőkért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.