Romániában terjeszkedik a Festipay

forrás: Prím Online, 2016. június 13. 12:57

A legnagyobb magyar és román fesztiválokat kiszolgáló Festipay Zrt. idén már öt romániai fesztivál számára biztosít készpénzmentes fizetési megoldásokat. Az első ilyen esemény a most először megrendezett Bukarest Gourmet gasztronómiai fesztivál volt. Mint ismeretes, a magyar vállalat még 2015-ben, a kolozsvári Untold Fesztivál szolgáltatójaként lépett a román piacra.

A Festipay a legnépszerűbb magyarországi fesztiválokon túl - mint a Sziget, az EFOTT, a Volt Fesztivál vagy a Balaton Sound – egyre több európai nagyrendezvény számára biztosít készpénzmentes fizetési megoldásokat. 2015-ben Románia legnagyobb, és Európa legjobb „nagyfesztiváljának” megválasztott eseményén, a kolozsvári Untoldon mutatkozott be első alkalommal a Festipay.  Idén további négy új romániai fesztivál is a Festipay Zrt. szolgáltatása mellett döntött, így a szomszédos országban 2016-ban immáron öt eseménynek biztosítja a cég a készpénzmentes fizetést, amelynek első helyszíne az idén először megrendezett, június 3-5-ig tartó Bukarest Gourmet Fesztivál volt. 

 

Az első sikeres munkát értékelve a Festipay a Bukarest Gourmet szervezőivel a közös munka folytatása mellett döntött, és ennek eredménye, hogy a fellendülőben lévő romániai gasztronómiai fesztiválpiac aktív szereplője lesz a piacvezető magyar szolgáltató. 

 

 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy bővíthetjük az együttműködést romániai partnerünkkel. A tavalyi sikeres debütálás során egyértelművé vált, hogy mind a szervezők, mind pedig a résztvevők számára előnyös a készpénzmentes fizetés. Az Európa-szerte sok látogatót vonzó eseményeken felértékelődik a gyorsaság jelentősége: míg egy készpénzes fizetés nagyjából 20-25 másodpercet vesz igénybe, addig egy érintésmentes fizetés feldolgozása mindössze 3-5 másodpercig tart ” – mondta el Márki László, a Festipay Zrt. vezérigazgatója.

 

A Festipay 2016-ban a következő romániai rendezvények megvalósításában működik közre készpénzmentes fizetési szolgáltatóként:

  • 2016. június 30-július 3.: Airfield Fesztivál (Nagyszeben)
  • 2016. augusztus 4-7.: Untold Fesztivál (Kolozsvár)
  • 2016. augusztus 13-14.: Summer Well (Bukarest)
  • 2016. Szeptember eleje: Streedfood Festival (Bukarest)

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36