Jelentős felvásárlás az online marketing piacon
A Klikkmánia keresőmarketing ügynökség felvásárolta a BugTV digitális ügynökséget
2016 októberében Magyarország első Google Partneri minősítéssel rendelkező ügynöksége, a Klikkmánia felvásárolta a főleg Youtube tartalmakra és PPC kampányok kezelésére specializálódott BugTV digitális ügynökséget. A BugTV 2012-ben alapított vállalkozás, amely Magyarországon az elsők között indított YouTube Multi-Channel Network-öt (MCN), 2014- ben pedig a Ki Mit Tube technikai hátterét biztosította a YouTube-on és a weben egyaránt.
Asztalos Levente és Varga Zoltán, a Klikkmánia tulajdonos-ügyvezetői a felvásárlással első sorban a Klikkmánia piaci pozícióit kívánják erősíteni: „A BugTV csatlakozásával csapatunk 25 főre bővül, szolgáltatásaink köre pedig innentől kezdve lefedi a YouTube csatorna menedzsmentet, illetve a teljes marketing automatizálási és tanácsadási folyamatokat is. Kiemelten fontos küldetésünknek tekintjük, hogy ügyfeleink számára prémium minőségben fedhessünk le új területeket. Biztosak vagyunk benne, hogy a két vállalat egyesüléséből mind meglévő, mind új ügyfeleink profitálnak majd” – mondta el a két ügyvezető.
Szelei Szabolcs a BugTV jelenlegi vezetője szerint a vállalat szakmailag kiemelkedő környezetben folytathatja a munkát: „Korábban 3,5 évet töltöttem el a Google Magyarország marketing igazgatói székében, így az évek során igen mély és részletes ismeretet szereztem a hazai online- és keresőmarketing piacról. Büszke vagyok arra, hogy a Klikkmánia viszi tovább cégünket, a legjobb kezekbe kerül örökségünk” – mondta el a szakember.
Kapcsolódó cikkek
- A Kingston felvásárolta az Imation IronKey USB-technológiáját és -eszközeit
- A Samsung felvásárolja a Vivet, az új generációs mesterséges intelligencia platformot
- A Samsung megválik nyomtató üzletágától
- Az ABC Data felvásárolja a régió egyik legnagyobb értéknövelt IT disztribútorát
- Király Gábor a „legkeresettebb” magyar focista
- A Symantec megvásárolja a Blue Coat vállalatát
- A Samsung felvásárolta a Joyentet, a vezető nyilvános és magán felhőalapú megoldások szolgáltatóját
- Horvátországba és Montenegróba utazna a magyar
- Itt a reklám, hol a reklám?
- Felhős szoftver szolgáltatókat venne az S&T Hungary
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.