Tizenéves programozó zseniket díjazott a UPC
A családok időbeosztását és kommunikációját segítő DailyTakeMe, valamint az interaktív jelnyelvet oktató játékos Mutasd! alkalmazások tizenéves feltalálói nyerték el hazánkban a UPC Future Makers Nagydíját. A 10 és 17 év közötti, programozás iránt érdeklődő tehetségek számára kiírt nemzetközi verseny hazai megmérettetésére számos értékes pályázat érkezett, ezekből választotta ki a legjobbakat a szakmai zsűri.
A UPC Magyarország tavaly novemberben hirdette meg a Liberty Global és a Unitymedia által létrehozott Future Makers Nagydíjat, amelyre két kategóriában, 10-13 és 14-17 év közötti fiatal programozók jelentkezését várták. A verseny során olyan technológiai kezdeményezésekre voltak kíváncsiak, amelyek ismert problémákra tudnak megoldást nyújtani, formálják a jövőt és pozitív hatással vannak a társadalom életére.
A magyarországi megmérettetés lezárult, és a szakmai zsűri döntése alapján Názer Lili DailyTakeMe és Horváth Roland Mutasd! alkalmazása bizonyult a legkiemelkedőbbnek. A fiatalabb pályázók közül legjobbnak ítélt 11 éves Lili egy olyan applikációt fejlesztett, amely jelentősen könnyíti a családok mindennapjait. A felület ugyanis abban segít, hogy a családtagok időbeosztása áttekinthető és követhető legyen. Az idősebb korosztály kategóriájának nyertese a 15 éves Horváth Roland, aki egy gyerekeknek készült interaktív jelnyelvet oktató játékos alkalmazást készített. Az applikáció célja, hogy minél több fiatal megismerje és elfogadja a jelnyelvet, valamint felkeltse az érdeklődést a siket kultúra iránt. Mindezt úgy éri el, hogy két 3D-s kéz jeleli el a kiválasztott szavakat miközben a háttérben színes képek jelennel meg a jelek megjegyzésére. Az alkalmazás Android, iOS, macOS, Windows platformokra készült és letölthető az App Storeból, a Google Play Áruházból, valamint a projekt honlapjáról, a www.MutasdApp.com oldalról.
„A mai fiatalok szinte a számítógéppel nőnek fel, éppen ezért a UPC számára fontos a gyermekek digitális készségeinek megfelelő fejlesztése. Nagyon örülünk, hogy Future Makers kezdeményezésünkkel hozzájárulhatunk mindehhez, illetve általa még jobban megismerhettük az ifjú generációt, láthattuk mi érdekli és motiválja őket. A verseny megmutatta, hogy rengeteg iskolás programozó tehetség van ma Magyarországon, és ez a korosztály érzékenyen reagál a környezeti és társadalmi problémákra” – mondta Dózsa Imre, a UPC Magyarország márka és kommunikációs igazgatója.
A két nyertes nem csak a magyar nagydíjat tudhatja magáénak, hanem lehetőséget kap arra is, hogy nemzetközi szinten is megmutassa tudását, és elnyerje a Liberty Global által felajánlott fődíjat: egy két napos utazást az innováció európai fővárosába, Amszterdamba, valamint egy 300 euró értékű programozói/robotikai fejlesztést.
Názer Lili és Horváth Roland bemutatkozó videója itt és itt látható.
Kapcsolódó cikkek
- Zsebben hordozható EKG a szívritmuszavarok észlelésére
- Meghosszabbított nevezési határidővel várja az innovatív ötleteket a Microsoft Imagine Cup verseny
- Megszokás vagy praktikusság?
- A gyerekek elégedetlenek szüleik online viselkedésével
- A UPC-hez igazolt Sólyom Balázs
- Magyar módszer segítségével változtatja meg milliók életét a Samsung
- A Kaspersky Lab jelenti: irigyek vagyunk online barátainkra és még rossz kedvünk is lesz tőle
- Elindult a myMeki alkalmazás!
- A kábelkommunikációs cég vezetője személyesen kötötte be a szupergyors internet és digitális TV szolgáltatást egy monori előfizetőnél
- Okostelefon applikáció a tudatos vásárlásért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.