Növekszik az Android népszerűsége
A múlt héten az első alkalommal történt meg, hogy a világon többen interneteztek androidos telefonokról, mint windowsos számítógépekről. A kártékony kódokat készítő bűnözők ezért belehúztak: naponta kilencezer új vírust készítenek.
A G DATA tavaly 3,2 millió új androidos kártevőt vett nyilvántartásba, ami 40 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az új vírusok megjelenésének üteme szédületes: míg 2011-ben csupán négyezer kártékony kódot fedeztek fel a biztonsági cégek, 2013-ra már milliós nagyságrendről beszéltek.
A növekedés hátterében az Android népszerűsége áll. Tavaly novemberben már átléptek egy bűvös határt az internetezők: többen böngésztek mobileszközökről, mint asztali számítógépekről. Idén márciusra azonban az Android önmagában is átvette a világ vezető internetes operációs rendszerének címét: az internetezők 37,93 százaléka böngészik a Google platformján, míg a Windows 37,91 százalékkal a második helyre szorult vissza.
Jelenleg naponta kilencezer új androidos kártevő jelenik meg, aminek kapcsán a G DATA arra figyelmeztet, hogy érdemes az androidos telefonokra vírusvédelmet telepíteni, a vállalatok esetében pedig vírusvédelmet is tartalmazó mobileszköz-menedzsment szoftvert bevezetni.
Kapcsolódó cikkek
- Ezért rossz, ha elemzik a https-forgalmat az antivírusok
- Biztonságos a telefonunk?
- 6500 gyermek részesült internetbiztonsági oktatásban a Vodafone Digitális Iskola Program keretében
- Flash Player frissítésnek álcázott androidos trójai programot fedeztek fel az ESET szakemberei
- Óvatosan a Valentin-napi erotikus ajándékokkal
- Íme az 5 legnagyobb veszély az interneten
- Beszélgetés szakértőkkel a biztonságos internetről
- Közös fellépés a kibertámadások ellen
- Hogyan legyünk biztonságban a közösségi oldalakon?
- Vigyázzon az online tolvajokkal!
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.