Kicsi irodákra tervezett konferenciakamerát a Logitech
A Logitech a héten jelentette be legújabb konferenciakamera megoldását a Logitech MeetUp-ot. A kifejezetten kis konferencia- és tárgyalótermekre tervezett MeetUp 120 fokos látószöge segítségével mindenki tisztán látható, aki részt vesz a videó konferencián.
A kis termek akusztikájára kifejlesztett hangrendszer és a kompakt dizájn minimalizálja a kábelek okozta rendetlenséget. A MeetUpot csak csatlakoztatni kell az USB porthoz és már készen is áll a működésre.
„Ahogy a cégek egyre inkább előnyben részesítik az egyterű irodákat, a kis tárgyaló helyiségek egyre népszerűbbekké válnak. Ez idáig a kistermekben található eszközök a „nagyok” rendszereinek kicsinyített változatai voltak, arányosan kisebb videó élménnyel.” – mondta el Scott Wharton a Logitech vezérigazgatója és alelnöke. „A Logitech MeetUpot kifejezetten a kistermek speciális videó és audió igényeire fejlesztettük, így mindenki tisztán látható és hallható aki az asztalnál ül, így végre valóban élménnyé válik a megbeszélés.”
„A legutóbbi vállalati videókonferenciáról szóló jelentés alapján 30-50 millióra becsüljük a kistárgyalók és konferenciatermek számát globálisan. A megfizethetőség, az automatizmus és a könnyű használat kulcsfontosságú tényezők az itt használható kamerák esetében” – állítja Andrew W. Davis a Wainhouse Research partnere és vezető elemzője. „A MeetUpban minden megvan, ami ezekbe a kicsi terekbe kell: egyszerű, okos és megfizethető megoldás, amit kifejezetten a kis konferenciatermekbe és tárgyalókba álmodtak meg a tervezők."
A Logitech MeetUp kompatibilis a legtöbb videókonferencia-alkalmazással, szoftverrel és felhőszolgáltatással, beleértve a Skype for Business-t, a Cisco Collaboration alkalmazásait, minden Logitech Collaboration programot valamint olyan partnereket, mint a BlueJeans, BroadSoft, Vidyo és a Zoom.
A MeetUp szuperszéles, 120 fokos látószögben rögzít, amely a pásztázó funkcióval még 25 fokban tágítható mindkét irányban. Az LD (Low-Distortion) Logitech lencsék, az UltraHD 4K képérzékelő és a három kamerabeállítás prémium videó élményt, a kifejezetten kis terekre optimalizált hangrendszer kivételes hangzást biztosít. A három egyedileg hangolt mikrofon és az optimalizált hangszóró biztosítja, hogy a megbeszélések legalább olyan jól hangozzanak, mint ahogy kinéznek.
A MeetUp Microsoft Cortana tanúsítvánnyal rendelkezik, precíziós hangparancsokkal vezérelhető bármilyen Windows 10 rendszerrel.
A nagyobb helyiségekben is használható a MeetUp a mellé kifejlesztett Logitech kiegészítő mikrofon segítségével. Az újítások sora a ConferenceCam Soft Remote alkalmazással folytatódik, amely a MeetUp távirányítójává varázsol bármely okostelefont vagy táblagépet. Az ingyenes alkalmazás júliustól a Google Play és App Store áruházakból letölthető.
Árak és elérhetőség
A Logitech MeetUp 2017 júliusától lesz elérhető. Üzleti ügyfelek beszerezhetik a MeetUpot a Logiteh Video Collaboration viszonteladói hálózatán, Amazonon vagy a Logitech.com-on keresztül. Az ajánlott fogyasztói ár 1099 euró. A kiegészítő mikrofon szintén megvásárolható lesz 249 eurós ajánlott fogyasztói áron.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy teljesítményű, könnyű, kényelmes és divatos gaming fejhallgatók
- Egyetlen egérrel akár három számítógépet is vezérelhetünk
- Extrém látványvilággal és kézzel rajzolt figurákkal támad a Logitech
- Költséghatékony és nagy tudású gamer billentyűzet a Logitechtől
- Full HD videók és real-time értesítések az aggódó szülőknek
- 360 fokos tartalmak 4K felbontásban
- Új Logitech G Pro mechanikus gamer billentyűzet, a legjobb játékosok ajánlásával
- Smart Home - Okos Otthon kameráival a Panasonic új szintre emeli a biztonságot
- A Logitech forradalmasítja a prezentálást
- Strongvision S2– kültéri kamera EVOLVEO-tól
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.