Örülj a változatosnak! – új tanév, új kihívások
Itt a szeptember, a tanévkezdés kihívást jelent nemcsak diákoknak, de a pedagógusoknak is. Érdemes felidézni az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály tanácsát, még a hatvanas évekből: „Örülj a változatosnak, ne ijedj meg a merész fordulatoktól!” Ő sosem haladt „előzőleg kitaposott nyomokon, akárhány évben szinte kézzelfoghatóan érezte, hogy ahogyan előzőleg haladt, az már teljesen elavult, és teljesen új irányba kell indulnia.”
Ma már a pedagógusok digitális bennszülötteket tanítanak, az IKT-eszközök pedig egyre több lehetőséget kínálnak, melyeket sokszor nem is az infrastruktúra fogyatékosságai, hanem a módszertani tudás hiánya miatt nem tud mindenki kiaknázni. Épp ezért a tanácsot ma már minden pedagógusnak, a nem informatika szakos tanároknak is érdemes megszívlelniük.
Nem is véletlen, hogy egyre több uniós pályázat tűzi ki azt a célt, hogy a pedagógusok digitális kompetenciáin javítson – és a kormányzat Digitális Oktatási Stratégiája is szorgalmazza nemcsak az infrastruktúra javítását, de a pedagógusok továbbképzését is. Hiszen a jövőben a digitális írástudás nélkül lehetetlen lesz elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a digitális írástudás terjesztésének megkerülhetetlen szervezete Magyarországon: a folyamatosan aktualizált ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) rendszer hazai licenctulajdonosaként az elmúlt két évtizedben 493000 honfitársunk digitális írástudását tanúsította.
Az NJSZT a nem informatika szakos tanárok számára ingyenesen letölthető oktató anyagot tett hozzáférhetővé, mellyel bárki akár önállóan is bővítheti IKT-ismereteit. „És az IKT nemcsak infokommunikációs technológiákat jelent, hanem azt is, hogy mit tartunk kívánatosnak: Interaktivitást, Kreativitást Tanároknak” – bontja ki a mozaikszó jelentését Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója.
Az IKT pedagógusoknak című tananyagra külön modul épül. Ráadásul az Infokommunikációs Technológia (IKT) pedagógusoknak - felkészítés ECDL vizsgára témakör akkreditált pedagógus továbbképzési programnak is minősül. Érdemes nem megállni egy modul elvégzésénél, mert a teljes ECDL-bizonyítvány pedig 120 kreditpontot érhet a pedagógusok kötelező továbbképzésében.
Az NJSZT úgy látja, hogy a pedagógusoknak minden lehetőséget meg kell ragadni a képzéseken való részvételre. „Nagyon örülünk például, hogy egyre többen élnek a GINOP 6.1.2 – Digitális szakadék csökkentése projekt IKER2 lehetőségével. Azoknak, akik sikeresen teljesítik az IKER2 képzést, átlépést biztosítunk a teljes értékű digitális írástudást biztosító ECDL rendszerébe.” – mondja Alföldi István – „Kedvezményesen regisztrálhatnak vizsgarendszerünkbe és két modul alól vizsgamentességet kapnak – ezek után már csak további kettőt kell választaniuk a bizonyítványhoz. A mai kor kihívásait nézve én az IKT pedagógusoknak és az IT biztonság modulokat javasolom, hiszen mindkettő nélkülözhetetlen ahhoz, hogy felszabadultan élhessenek az IT-világ lehetőségeivel. Nonprofit tudományos egyesületünk mindkét témakör aktualizálásán folyamatosan dolgozik, hisz maga az IT-világ is folyamatosan fejlődik. Mi pedig nem ijedünk meg a merész fordulatoktól!”
Kapcsolódó cikkek
- Nekem 8(bit) – kiállítás egy nemzedék kedvenc számítógépeiről
- Magyar sikerek Teheránban, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
- IT biztonság közérthetően: új, ingyenes tankönyvet tesz hozzáférhetővé az NJSZT
- MI és a Robot
- Digitális téma: minden tanárnak, minden órán
- Jubileumi konferencián adták át az IKT-szektor kiemelkedő szakembereinek járó díjakat
- Gondolkodom tehát…? – jubileumi konferencia egy új korszak kezdetéről
- Az ELTE és az informatikai ipar összefogása a jövő tehetségeiért
- IKT pedagógusoknak – már ma is nélkülözhetetlen, holnap létfontosságú…
- Nem esett messze az alma a fájától
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.