Külföldön is online a legtöbb magyar fiatal
A hazai egyetemisták és főiskolások többsége már külföldi utazásai során is internetezik mobiltelefonján. Az okos mobileszközök nem csupán a nyaralás tervezésében töltenek be egyre fontosabb szerepet, hanem annak lebonyolításában is – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU), a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a tajvani I-Shou University közös kutatásából, amely során közel 200 magyar egyetemi hallgatót kérdeztek meg.
A magyar főiskolások és egyetemisták egyre nagyobb számban használják ki, hogy tavaly nyár óta külön díj nélkül használhatók a mobilinternetes csomagok az Európai Unió országaiban. A METU, a PTE és az I-Shou kutatása szerint tízből kilenc magyar hallgató szabadidős célból utazott tavaly április és szeptember között. A megkérdezettek leginkább szülőkkel, testvérekkel, illetve partnereikkel vagy barátokkal, ismerősökkel töltötték az időt. A diákok többsége legalább egy hétig, közel ötödük pedig több mint két hétig volt távol otthonától. A válaszadók több mint háromnegyede üdülési célból utazott, leginkább fesztiválokat és egyéb rendezvényeket kerestek fel, illetve a városlátogatás is népszerű utazási cél volt körükben.
A megkérdezett fiatalok utazásaik során hasonló arányban használtak iOS és Android operációs rendszerű mobileszközöket a kapcsolattartásra. Az utazás előkészítése során a válaszadók közel fele szállást is foglalt már okostelefonján az elmúlt időszakban, tizedük böngészőn keresztül, az erre a célra szolgáló dedikált alkalmazások azonban nem számítanak igazán népszerűnek körükben. A hallgatók harmada 1 gigabyte-os vagy kisebb mobilinternet-csomaggal rendelkezik, minden ötödik megkérdezett azonban 3–6 gigabyte-tal gazdálkodhat egy hónapban.
A fiatalok fele bel- és külföldön egyaránt használta mobilinternet-elérését utazásai során az elmúlt fél évben – elsősorban fordítóprogramokat, navigációs és térképalkalmazásokat, illetve közösségi appokat. A helyi idegenvezető-alkalmazások ugyanakkor nem számítanak népszerűnek a fiatalabb generációk számára, illetve az online jegyvásárlást, mobilos online fizetést sem kedvelik kiemelkedően. A legtöbb egyetemista hagyományos fényképezőképet már nem visz magával utazásaira, többségük számára pedig az okostelefon az elsődleges tájékozódási, kapcsolattartási és navigációs eszköz az ismeretlen helyszínek felfedezése során.
A családdal, ismerősökkel elsősorban a Facebook Messenger üzenetküldő funkciójának segítségével tartják a kapcsolatot a válaszadók, de népszerű az Instagram-képmegosztás, a Messenger hang- és videótelefonálási lehetősége, illetve Facebook-posztolás is, legyen szó akár szöveges, akár képes tartalomról. Ritkábban használják ugyanakkor a Snapchatet, az Instagram videómegosztási lehetőségét, a Vibert, illetve legkevésbé a Skype-ot.
Kapcsolódó cikkek
- A Nagy Digitális Transzformációs kutatás
- eNET kutatás a videojátékokról
- Új tagokkal bővíti vezetőségét a Budapesti Metropolitan Egyetem
- A magyarok több mint fele nem használja párjával közösen az internetre csatlakoztatott eszközöket
- A munkáltatók nem támogatják a sportolást
- Hazánkban is egyre népszerűbb az eSport
- Megérkeztek a UPC nagy wifi kutatásának eredményei
- eTrends Monitor: Hatalmas potenciált rejt a hazai online fizetési piac
- A Fujitsu kutatása szerint átlagosan 330 ezer euró veszteséget okoztak a kiskereskedelmi cégeknek a bukott digitalizálási projektek
- A nemek közötti egyenlőség megteremtéséhez megfelelő vállalati kultúrára van szükség
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.