Innováció a közjó szolgálatában

forrás: Prím Online, 2018. december 12. 17:59

15 millió forint összdíjazású technológiai pályázatot indít a Vodafone Alapítvány. A Vodafone Digitális Díjra olyan cégek, nonprofit szervezetek és magánszemélyek nevezését várják, akik kész digitális megoldást tudnak kínálni a gyermekeket, a családokat és a nonprofit szervezeteket érintő mindennapi kihívásokra, problémákra. A pályázati felhívás részletei ezen a linken érhetők el. 

A Vodafone Digitális Díjjal a Vodafone Alapítvány célja, hogy olyan kész innovációkat találjon és jutalmazzon, melyek a társadalmi jót, a felzárkózást segítik elő. A díj arra a három csoportra összpontosít, melyekre a Vodafone Alapítvány tevékenysége is fókuszál: a gyerekekre, mint a jövő letéteményeseire, a családokra, mint társadalmunk alapegységeire és a nonprofit szervezetekre, mint a felzárkóztatás élharcosaira. A Vodafone Digitális Díjra olyan kész digitális megoldásokkal lehet pályázni, melyek e három csoport valamelyikét segítik. 

 

 

„A Vodafone és a Vodafone Alapítványok fő globális értéke a felelősségvállalás és olyan projektek támogatása, amelyek a társadalmi jót szolgálják a mobiltechnológia segítségével. Digitális vállalatként célunk támogatni a technológiát alkalmazó kreatív és innovatív megoldásokat, melyek segítségével valódi változást hozhatunk a családok, gyerekek és non-profit szervezetek életébe. A Vodafone Digitális Díj segítségével olyan tehetségek felfedezése a célunk, akiket támogatva közelebb kerülünk egy digitális világhoz és egy izgalmas jövőhöz.” – mondta el Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. 

 

A Vodafone Digitális Díj kategóriái azt mutatják meg, milyen területekre várják a kész digitális megoldásokat a szervezők. A Digitális Gyerekek kategóriában olyan digitális megoldásokkal lehet nevezni, melyek valamilyen módon segítik, színesítik a gyermekek életét, például a tanulás, ismeretszerzés, sportolás vagy az értékes szabadidős programok területén. A Digitális Családok kategóriában a családok életében felmerülő problémákra – így például a kapcsolattartásra vagy a generációs szakadék leküzdésére – választ adó digitális megoldásokat várnak. Míg a Digitális Nonprofit Szervezetek kategóriába olyan digitális projektekkel lehet pályázni, melyek a társadalmi felelősségvállalás bármely területéhez, például az edukációhoz, a környezettudatossághoz vagy az egészségügyhöz kapcsolódnak. Fontos, hogy a szervezők kész megoldásokat várnak, azonban a két hónapos pályázati időszak arra is elég, hogy egy jó ötlet megvalósuljon. A három kategória nyertesei között összesen 15 millió forintot fognak kiosztani.

 

 

A Vodafone Digitális Díjra magánszemélyek mellett vállalkozások és startupok jelentkezésére is számítanak. „Nagyon fontos, hogy a vállalkozói szférában olyan projektek is hangsúlyosan megjelenjenek, amelyek a társadalmi felzárkózást segítik elő, hiszen ebben a szektorban összpontosul mindaz az erőforrás és tudás, aminek segítségével jelentős előrelépés érhető el a gyermekek, családok vagy non-profit szervezetek helyzetének javításában.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatok Vezérigazgató-helyettese, a Vodafone Alapítvány kuratóriumi tagja.

 

 

Dr. Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár hozzátette: „Célunk, hogy Magyarország innovációs központtá váljon, és szeretnénk, ha ez a központi szerep megint számos nagyszerű öletet és megoldást adna a világnak. Ezért a kormányzat részéről örömmel támogatunk minden olyan piaci kezdeményezést, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az innováció hazánkban még hangsúlyosabb szerepet kapjon. A hazai innovatív ötletek megvalósításával közösön teszünk azért, hogy Magyarország ne csak a digitalizáció nyertesévé, hanem alakítójává is válhasson.”

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05