Tarolt a digitalizáció az idei Siemens Press Award hazai döntőjében
A korábbi évekhez hasonlóan a Siemens idén is meghirdette regionális pályázatát, amelyre immár 14 országból, köztük hazánkból is jelentkezhettek az újságírók. A téma ebben az évben is a digitalizációval és a napjainkban is zajló negyedik ipari forradalommal kapcsolatos volt: a sajtó munkatársai a városok, az ipar és az energetika digitális jövőjével foglalkozó publikációikkal pályázhattak.
A szakmai zsűri döntése alapján a hazai forduló fődíját Vass Enikő (IT Business, „Szorgalmas terminátorok veszik el a munkánkat?”) kapta, a két másik dobogós pedig Orosz R. Zoltán (24.hu, „A robotok nem úgy lázadnak majd, hogy lézerpuskákkal pusztítanak el minket”) és Sági Gyöngyi (Digitrendi, „Kibúvók helyett jöjjenek a felokosított gyárak”) lett.
A beérkezett pályázatokat öttagú szakértő zsűri értékelte. A magyar zsűriben Csiki Gergely, a Portfolio.hu lapigazgatója, Molnár László, a TechMonitor szakfolyóirat főszerkesztője, Dr. Magyar Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékének docense, Hanula Zsolt, az Index.hu újságírója és egyben a tavalyi pályázat hazai nyertese, illetve nemzetközi díjazottja, valamint Virágh Adrienn, a Siemens Zrt. kommunikációs igazgatója értékelte a pályamunkákat.
Virágh Adrienn (Siemens Zrt. kommunikációs igazgató), Molnár László (TechMonitor főszerkesztő), Orosz R. Zoltán, Dr. Magyar Zoltán (BME), Vass Enikő, Csiki Gergely (Portfolio.hu lapigazgató), Sági Gyöngyi
„Örömmel tapasztaltuk, hogy a digitalizáció továbbra is nagy érdeklődésre tart számot, és számos újságíró törekszik arra, hogy bemutassa a legújabb trendeket a nagyközönségnek. Az idei pályázat érdekessége, hogy a dobogósok közé olyan munkák kerültek, amelyek elsősorban a robotok és a mesterséges intelligencia témakörét járják körül. Számos publikáció foglalkozott ezzel a területtel, ami nem is csoda, hiszen napjaink egyik nagy kérdése, hogy milyen hatással lesznek ezek a digitalizációs fejlesztések a mindennapi életünkre. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden pályázónak a részvételt” – nyilatkozták a zsűri tagjai a hazai díjátadón.
A Siemens Press Award regionális pályázatán idén már 13 közép- és délkelet-európai ország, valamint Izrael újságírói vesznek részt. A nemzetközi döntőt június elején, a bécsi Siemens City-ben rendezik. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri minden ország győztes pályázatát értékeli és a tizennégy pályaműből kihirdetik a térség három legkiemelkedőbb munkáját.
A nemzetközi döntőben hazánkat az idei első helyezett, Vass Enikő képviseli majd, aki az IT Business újságírójaként a chatbotok jelenlegi és jövőbeni szerepét vizsgálta cikkében. A Siemens Press Award 2019 három nemzetközi nyertese a rangos elismerés mellett fejenként 1000 euró jutalomban is részesül majd.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone és a Brain Bar teret ad a fiatal tehetségeknek
- Idén is várják a jelentkezőket az AHa! BrainStore programra
- A Médiatanács eredményt hirdetett három rádiós pályázaton
- Négy sávban fog idén új, széles sávú frekvenciahasználati lehetőségeket értékesíteni az NMHH
- Kiosztották a Vodafone Digitális Díjakat
- NMHH Médiatanács: Több mint 246 millió forint támogatás animációs sorozatok folytatására
- Magyar siker az Epson nemzetközi robotversenyén
- Pályázható az országos digitális földfelszíni televíziós hálózatok lejáró használati jogosultsága
- Cikkíró pályázatot hirdet a Vodafone Magyarország Alapítvány a Digitális Témahét alkalmából
- HONOR kabalaállatot terveztek a MOME hallgatói
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.