A Vodafone beindította NB-IoT hálózatát

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 5. 12:55

A Vodafone országszerte beindította a keskenysávú (Narrowband) IoT hálózatát, így kereskedelmi forgalomban bárki számára elérhetővé válnak a legkorszerűbb NB-IoT megoldások. Az országos lefedettségnek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások olyan helyeken is tudnak digitális fejlesztéseket végezni, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt. A szolgáltatás hazai bevezetése a Vodafone Csoport közeljövőben kiépülő, legnagyobb nemzetközi NB-IoT hálózatfejlesztésének része, amely tíz európai országban, köztük Magyarországon valósul meg.

Új szintre lép a működtetett IoT-megoldások (Internet of Things) tekintetében hazánkban és globálisan is piacvezető Vodafone. A szolgáltató augusztus elejétől kereskedelmi forgalomban elérhető, országos lefedettségű NB-IoT hálózatot tesz elérhetővé ügyfelei számára, aminek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások szabadon tudnak digitális fejlesztéseket végrehajtani többek között a városi vagy vállalati infrastruktúrában, termelésben vagy akár a mezőgazdaságban. A bázisállomások száma augusztus végéig várhatóan 2000 db fölé nő, így mostantól bármely vállalkozás IoT megoldások széles skálájával biztosíthatja versenyképességét.

 

A Vodafone Magyarország kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, jelentősen hozzájárulva a közelmúlt legfontosabb városfejlesztési bejelentéseihez, amelyek javítják a városi élet működését és minőségét. Ennek egyik Magyarországon is alkalmazott példája az az okosparkolási megoldás, amely keskenysávú rádiótechnikát alkalmazó kültéri parkolószenzorokon alapszik. A parkolóhely állapotát figyelő szenzorok ellenőrzik, hogy a parkolóhely foglalt vagy szabad, erről pedig a szenzorba épített jeladó a Vodafone NB-IoT hálózatát használva jelez a központi szervereknek. A sofőrök egy mobil alkalmazáson keresztül láthatják a közelben szabad parkolóhelyeket a térképen megjelenítve, ezzel csökkentve a felesleges parkolóhely-keresés feszültségét, és ami még fontosabb, az ebből származó károsanyag kibocsátást. A Vodafone-nak köszönhetően ez az úttörő megoldás hazánkban elsőként Budapesten valósult meg 150 szenzorral egy teszt keretében. Ezt követően Székesfehérváron vált elérhetővé száz darab NB-IoT megoldással működő parkolószenzor. A kereskedelmi indulást követően hamarosan Budapest V. kerületében 1500 parklószenzor és mobilalkalmazás fogja könnyíteni az arra járók parkolását, illetve a parkolási díjak fizetését.

 

„Az NB-IoT hálózat – vagy ahogy mi szeretjük hívni, a szenzorok hálózata – kis mennyiségű adatot tud nagy lefedettséggel továbbítani, így cellánként akár 10.000 eszközt is ki tud szolgálni. Mivel a szenzorok a felhasználó által megadott időközönként ellenőrzik környezetüket, ezért energiával el nem látott területeken, elemmel akár 5 évig is működőképesek. A nagy jelerősség miatt pedig földfelszín alatti tereptárgyakból (pl. garázsokból, közmű aknákból) is tudnak jelet biztosítani. A különleges mobilkommunikációs technológián alapuló hálózat másik nagy előnye, hogy költséghatékonyan telepíthető és üzemeltethető.” – mondta el Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

Az NB-IoT szolgáltatás, a szenzorok hálózata sok más „okos város” megoldás mellett kitűnő infrastruktúrát biztosít az okosmérők leolvasásához, a kisértékű beruházási eszközök helyének és működési paramétereinek nyilvántartásához is. A szenzorok hálózata által gyűjtött adatok összegyűjtését, megjelenítését és elemzését a Vodafone az ügyféligényeihez mérten korszerű informatikai környezettel is támogatja.

 

Bárki kipróbálhatja a saját vállalkozásánál is, hiszen a Vodafone által kínált tesztcsomag segít feltárni egy adott cégben az NB-IoT alkalmazások gyakorlati lehetőségeit. Mindemellett egy dedikált IoT csapat is aktív támogatást nyújt a telepítés és az üzemeltetés során az érdeklődőknek. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55