Felkészültek az egyetemek: új IT rendszerrel várják a tanév indulását
Új informatikai rendszert vezetett be 15 hazai egyetem. A csaknem 4 milliárd forintos EU-projektnek köszönhetően a felsőoktatási intézmények hatékonyabban tudnak működni.
A projekt keretében 15 magyarországi egyetemen vezettek be integrált, jellemzően SAP technológián nyugvó informatikai rendszereket az intézményirányítási, gazdálkodási, kontrolling, HR és tanulmányi adminisztrációs folyamatok kezelésére. Az idekapcsolódó folyamatok egységesítésén túl megteremtették a felsőoktatási intézményekben az oktatók, kutatók teljesítményértékeléséhez szükséges szervezeti és informatikai feltételeket is. Az új rendszerek felépítéséről, használatáról képzési és mentorprogramokat szerveztek az egyetemek funkcionális ágazataiban (pénzügy, HR, kontrolling) dolgozók számára, ezen túl számos egyetemi dolgozó vett részt a kutatási folyamatok lebonyolítását, a kutatási projektek bevételeit, kiadásait és eredményeit nyilvántartó rendszerrel kapcsolatos képzésen.
Az SAP technológiáján is alapuló bevezetésnek, projektnek köszönhetően hatékonyabbá válhat az intézményirányítás, stabilizálódhat az intézmények gazdálkodása és növekedhet képzési, kutatási és innovációs potenciáljuk is. Közvetett hatásként jelentkezik, hogy a felsőoktatási rendszer jobban igazodik majd a munkaerőpiac igényeihez, több támogatást tud majd bevonni piaci forrásokból, illetve erősödhetnek az egyetemi hallgatók munkaerő-piaci kompetenciái.
A projektkonzorcium vezetője az ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem, tagjai az Állatorvostudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Pannon Egyetem, a Soproni Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Szent István Egyetem és a Testnevelési Egyetem, valamint az informatikai eszközök elhelyezését és üzemeltetését biztosító Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, és 2019. június 30-án zárult.
Kapcsolódó cikkek
- Az Est Media megtalálta jövőjét az informatikában
- Hatalmas növekedési potenciált rejt a globális IT-rendszerintegrátor piac
- Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek
- Közel 2 milliárd forint értékű megbízás és nyilvános kibocsátás jön az OTT-ONE-nál
- A GEFCO megvásárolja a Chronotruck-ot
- A matematika lehet a belépő nőknek a jövőbeli karriersikerekhez?
- Felhőútvesztő: Komplexitásról egyszerűen
- Piaci körkép: 5 hónap tanulás után garantált a programozói karrier
- Öreg okostelefonokkal harcolnak az illegális fakivágások ellen
- Fizetést ad a szoftverakadémiáján tanulóknak az NNG
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.