Öt tipp #modernbalesetek ellen: a túlélés szabályai a digitális korban

forrás: Prím Online, 2019. október 31. 11:59

Az elektromos rollerek már Budapestet is meghódították, miközben Nyugat-Európában egyre komolyabb problémát okoz a felelőtlen használatuk, az USA-ban pedig több mint 1500 személyi sérüléssel járó rolleres baleset volt tavaly. A különböző elektromos eszközök, mint például az e-rollerek, segwayek miatt a magyar kormány is a KRESZ módosítását tervezi. A jogszabálymósításra ugyan még várhatóan a jövő évig várnunk kell, de addig is érdemes betartani néhány életmentő tippet a trendi járművekkel zsúfolt modern közlekedési dzsungelben.

 

A közlekedés veszélyesebb, mint valaha

A városi közlekedés sokszínűbb, mint eddig bármikor, elektromos eszközök sorát használhatjuk, hogy legyőzzük a kisebb távolságokat, vagy megcsodálhassuk a legszebb látnivalókat. Ma már szinte bárhol igénybe vehetjük ezeket a járműveket mindenféle oktatás vagy védőfelszerelés nélkül, ráadásul a szabályozás sem tudja naprakészen követni a modern közlekedési eszközök terjedését. Az elektromos rollerek már Budapestet is meghódították, miközben Nyugat-Európában egyre komolyabb problémát okoz a felelőtlen használatuk, az USA-ban pedig több mint 1500 személyi sérüléssel járó rolleres baleset volt tavaly. A modern városnézés másik népszerű eszköze a Segway, amin előszeretettel szelfiznek és videóznak a közlekedők – és ezek még csak a legújabb veszélyforrások.

 

Ezerszer hallottuk már, hogy „vedd ki a fülhallgatót” és „ne a telefonod nézd a zebrán”, de arról, hogy a gyakorlatban hogyan zajlik egy ilyen közlekedési szituáció, vagy milyen következményekkel járhat néhány másodpercnyi figyelemkiesés, nem sokat tudunk.

 

Mi a közös ezekben a modern közlekedési szituációkban? Az, hogy kellő tudatossággal és odafigyeléssel az ezekből fakadó balesetek nagy eséllyel elkerülhetők. 

 

 

Túlélőkalauz modern közlekedőknek

A magát a gépek nagy barátjaként aposztrofáló Vályi István (autós szakújságíró, műsorvezető) és Härtlein Károly fizika mesteroktató, tanszéki mérnök (Brutális fizika) összeszedett néhányat a legfontosabb szabályok közül, amelyek segítségünkre lehetnek a modern közlekedési helyzetek túlélésében. Lássuk!

 

1. Közlekedj okosan!

A közlekedés társas tevékenység, de egy cseppet sem játék. Amikor elektromos járműre pattanunk, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a többi közlekedőhöz hasonlóan érdemes ismernünk az arra vonatkozó KRESZ szabályokat, jelzéseket. Ezzel saját magunk és a környezetünk biztonságáért is sokat tehetünk. Közlekedjünk felelősen, akár gyalogosan, akár járművel tesszük azt!

 

2. A védőfelszerelés életet menthet

Egy elektromos rollert vagy Segway-t ma már gyakorlatilag bárhol tudunk bérelni, a hozzájuk tartozó védőeszközöket viszont gyakran nem kapjuk meg hozzájuk, pedig bukósisakot, térdvédőt mindig érdemes viselni. Ez még egy szelfin is viccesen mutathat, amit csak akkor készítsünk el, amikor már letettük elektromos járművünket!

 

3. Se lát, se hall (a modern közlekedő)

Egyre többen tekintik a gyalogos közlekedés velejárójának a zenehallgatást, és első látásra ez valóban veszélytelen elfoglaltságnak tűnik. Fontos azonban tudni, hogy mikor résztveszünk a közlekedésben, számos fontos információ és benyomás ér minket hanghatások útján. Amikor ezt az érzékszervet kizárjuk a környezetünk észleléséből, komoly veszélynek tesszük ki magunkat. Tartogassuk kedvenc zenéinket otthonra, vagy a munkahelyi zajok elnyomására.

 

4. Veszélyes pillantások…és ez nem a romantika helye

Vezetés közben gyakran önkéntelenül is a mobilunk kijelzőjére pillantunk, különösen, ha egy hangjelzés figyelmeztet minket arra, hogy üzenetünk érkezett. Csak egy pillanat, igaz? Nos, az egyik videónkban megmértük, meddig is tart ez a pillantás, és néhány másodperc elég volt ahhoz, hogy figyelmetlenségünkben elüssük az előttünk álló szimbolikus akadályt. Ezen érdemes elgondolkozni, igaz?

 

5. Gyakorolj és rogyassz!

Emlékszel még, mennyit gyakoroltál gyerekként, mire elindultál a kétkerekű bicikliddel? Az elektromos roller és a Segway magabiztos használata sem megy egyik percről a másikra, vannak olyan trükkök és technikák, melyeket feltétlenül érdemes elsajátítani. Az elektromos rolleren állva például hasznos lehet arra is figyelni, hogy kicsit mindig hajlítsuk a térdünket, illetve súlypontunkat inkább a hátsó kerékhez közelebb helyezzük, így kisebb eséllyel bukunk majd előre, ha az első kerék akadályba ütközik.

 

A Generali célja ezzel a figyelemfelkeltő társadalmi kampánnyal az, hogy rávilágítson, olyan baleseti helyzetek vesznek körül minket a mindennapokban, melyeket még fel sem ismerünk, mert csak a digitális eszközhasználat előnyei tudatosultak bennünk, a veszélyei kevésbé. Egy-egy videó csupán 2-3 percig tart, de a szemléletes és vicces kísérletek életet menthetnek.

Kulcsszavak: E-roller Segway Generali

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52