Médiatanács: Jövőre is 1,3 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók támogatásra
Összesen 1,3 milliárd forint pályázati forrást nyerhetnek el 2020-ban a helyi, körzeti és kisközösségi médiaszolgáltatók a Magyar Média Mecenatúra Programban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján. A grémium e heti ülésén elfogadta az új reklámszpotokról szóló tanulmányt is, amely szerint egyre több a gyógyszerreklám. A testület kezdeményezésére a román társhatóság helytelen korhatár-besorolás miatt figyelmeztette a Mozi+ és a Moziverzum szolgáltatóját.
Jövőre is összesen 1,3 milliárd forinthoz juthatnak a médiaszolgáltatók
A Médiatanács elfogadta a mecenatúraprogram pályázati céljait, kategóriáit és az ütemezését részletező jövő évi támogatási tervét. Az 1,3 milliárd forinttal gazdálkodó, négy pályázati eljárással számoló terv 2020-ban a közösségi médiaszolgáltatók működési költségeinek, műszaki fejlesztésének, továbbá a helyi és körzeti médiaszolgáltatók állandó műsorainak gyártását támogatja. A fenntartási és üzemeltetési költségek támogatására (rezsipályázat) idén is összesen 400 millió forint a pályázati keret a négy fordulóban, a műszaki fejlesztésekre együttesen 110 millió forint áll majd rendelkezésre a három forduló során. A hír- és magazinműsorok készítésére a helyi és körzeti rádiók számára 300 millió forint, míg az ilyen típusú televízióknak 500 millió forint keretet hirdet meg a Médiatanács négy-négy fordulóban. Utóbbi a tavalyihoz képest 10 millió forintos keretemeléssel került a támogatási tervbe, a többi támogatási célra megállapított összeg a tavalyival megegyező. A közösségi szolgáltatók fenntartási és üzemeltetési költségeinek támogatásáról szóló pályázat első fordulója idén novemberben és decemberben lesz, a műszaki fejlesztéseké 2020 júliusában. A rádióműsorok támogatására első alkalommal 2020 márciusában lehet majd nevezni, a televíziós műsorok támogatására pedig jövő áprilisban.
Egyre több gyógyhatású szert reklámoznak
Elfogadta a Médiatanács a televíziókban az idei első félévben közzétett új reklámszpotokról szóló tanulmányt. A hatóság harmincöt televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol 2510 féle új hirdetést közel 1,6 millió alkalommal ismételtek. Az újonnan közzétett reklámok a teljes reklámmennyiségnek több mint a felét – 52,2 százalékát – tették ki. A legtöbb új reklámot továbbra is az általános szórakoztató csatornákon – ilyen többek között a Viasat 3, a Cool TV, a Comedy Central vagy az AXN – láthatták a nézők. Január és június között a hirdetések 58 százaléka szolgáltatásra, 39 százaléka pedig termékre hívta fel a figyelmet. Az új kampányokban a piaci szektorok közül a kereskedelem vezetett 33,7 százalékkal, ezen belül a reklámok harmada élelmiszereket népszerűsített. A szektorok közül a második helyre kerültek a gyógyhatású készítmények 11,5 százalékkal, ezzel először előzve meg a szabadidő-szektort (8,4 százalék). A hangsúlyozottan hazai származású terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok aránya továbbra is rendkívül alacsony (3,4 százalék). A teljes tanulmány az NMHH honlapján, a Kutatások között olvasható.
Rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések
A szolgáltató kérelmére a Médiatanács további öt évvel – 2025. február 18-ig – megújította a Budapest 87,6 MHz kisközösségi Spirit FM szolgáltatójának jövőre lejáró rádiós jogosultságát. A testület, szintén a szolgáltató kérelmére, a Kaposvár 91,2 MHz helyi, kereskedelmi Rádió Most Kaposvár szolgáltatójának jövőre lejáró rádiós jogosultságát is megújította öt évvel, 2025. február 20-ig.
A grémium megszüntette a Szentes 106,1 MHz helyi rádió kereskedelmi használatára közzétett pályázati eljárását, miután arra nem érkezett ajánlat. A testület eredménytelennek nyilvánította a Sátoraljaújhely 104,9 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvenciára indított pályázati eljárást, mert az egyedüli pályázó pályázati ajánlata alakilag érvénytelen volt.
A grémium véglegesítette és honlapján csütörtökön, illetve pénteken közzéteszi a Kaposvár 97,5 MHz frekvencia közösségi és a Békés 94,4 MHz kereskedelmi jellegű hasznosításra elfogadott pályázati felhívásokat. Az ajánlatokat a kaposvári frekvenciára december 9-én, a békésire december 10-én lehet majd benyújtani.
Médiafelügyeleti ügyek
A testület összesen 160 ezer forint bírságot szabott ki a budapesti Rádió 1 szolgáltatójára, amiért április és június között több mint 800 alkalommal adott le egy zenei rendezvény jegyvásárlására felszólító reklámot úgy, hogy azt műsorajánlóként tüntette fel, és előtte nem hívta fel a figyelmet annak reklám mivoltára.
A román társhatóság két, egymástól független, a médiahatóság által továbbított bejelentés alapján figyelmeztette a joghatósága alá tartozó Mozi+ és a Moziverzum szolgáltatóját, mert az előbbin az A herceg című műsort, míg az utóbbin a Fűrész IV. című filmet nem megfelelő korhatár-besorolással és nem jó időpontban sugározták két augusztusi időpontban: előbbit délután háromnegyed háromkor adta a csatorna „csak szülői engedéllyel ajánlott” minősítéssel, pedig 16-os karikával, kizárólag 21 órától kerülhetett volna műsorba; utóbbi 21 órakor volt megtekinthető „15 éven aluliak számára nem ajánlott” besorolással, miközben 18-as karikával, csak 22 óra után lehetett volna adásban.
A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács-bírságok helytelen korhatár-besorolás miatt
- Ismét bírságolt a Médiatanács
- Médiatanács: véleményezhetők két városi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetei
- NMHH Médiatanács: Ismét szólhat a Rádió 1 Dunaföldváron, Baján, Szekszárdon és Pakson
- NMHH Médiatanács: több mint 46 millió forint tizennégy közösségi médiaszolgáltatónak műszaki fejlesztésre
- Tovább szólhat a Rádió 88 és a Trió Rádió
- Médiatanács: négy közösségi tévé, illetve rádió nyert el rezsiköltség-támogatást
- Médiatanács: helytelen korhatár-besorolású volt a Bezár a bazár! egyik adása
- NMHH: indul az eljárás – augusztus 8-án lehet jelentkezni az 5G-s frekvenciákért
- Tízezer eurós bírság az RTL II-nek a Való Világ pornográf tartalma miatt
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.