15 millió forint kezdőbefektetés egyetemista startup ötleteknek
Az ország bármely egyeteméről várják egyetemista csapatok jelentkezését a március végén induló Startup Campus x BME powered by Hiventures inkubációs program szervezői. A program során az egyetemisták nem csak a startupvilágba nyernek betekintést, üzleti képzést és egyéni mentorálást kapnak, de lehetőségük nyílik 15 millió forintos kezdőbefektetésre is.
Idén már negyedik alkalommal indul el a Startup Campus, a Budapesti Műszaki Egyetem és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures közös programja, melynek célja, hogy támogassa az egyetemi startup kultúrát és elősegítse a hallgatóktól érkező innovatív ötletek sikeres megvalósítását.
A program tavaszi turnusának kihívásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) innovációs programja, a NAK TechLab adja, amelyekre az agrárszektorban hasznosítható ötletek (környezetterhelés csökkentése, öntözés, szenzortechnológia, robotika, élelmiszer-biztonság) érkezhetnek , de a program nyitott bármilyen más területen dolgozó csapatok számára is.
Az ötalkalmas budapesti képzés alatt a résztvevők elsajátítják egy startup indításához szükséges elméleti és gyakorlati tudást, többek közt a jó üzleti modell, pénzügyi terv és piacra lépési stratégia elkészítéséhez szükséges elméleti alapokat, valamint egyéni mentorálásban és pitch tréningen vesznek részt, amely felkészíti őket a programot záró Demo Day-re, a Hiventures befektetési ülésére. Itt a csapatok vállalati partnerek és befektetők előtt prezentálhatják ötleteiket, cserébe értékes piaci visszajelzést, a legjobbak pedig 15 millió forintos kezdőbefektetést kapnak. Az egyetemistáknak a jelentkezéshez egy skálázható, innovatív ötletre és egy minimum kétfős csapatra van szükségük, amelyben legalább egyiküknek van aktív hallgatói jogviszonya bármely magyarországi egyetemmel.
Kapcsolódó cikkek
- Vállalkozási ötletek kerestetnek
- 120 hardver ötlet érkezett a Startup Campus Tungsram programra
- A világ egyik legjelentősebb befektetési eseményén vett részt a magyar startup delegáció
- 207 millió forint befektetést kapott a Trustchain digitális szerződéskötő platform
- Magyar startup nyerte a fődíjat egy német pitchversenyen
- Legalább 57 év sorban állástól kímélte már meg a vásárlókat egy magyar startup
- Tovább bővül a fuvarozók online piactere
- Magyar tehetségek az EIT Health radarján
- 70 milliós befektetést kaphatnak magyar startupok a régióban is egyedülálló programban
- Január 31-ig jelentkezhetnek az informatikushiánnyal küzdő cégek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.