Nyári táborozás hátrányos helyzetű gyerekeknek
A koronavírus enyhülésével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) - az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője és hotline működtetője - 2020. június és augusztus közepe között négy alkalommal 1-1 hetes tematikus nyári tábort szervez és támogat hátrányos helyzetű gyerekek számára, közel 5 000 000 forint értékben.
A szervezet a Safer Internet Program keretében mintegy 220 gyermeknek tud egyhetes, tematizált szabadidős programot biztosítani idén nyáron. A táborokban jellemzően pécsi és Baranya megyei településeken élő, hátrányos helyzetű és/vagy nagycsaládos, 6-16 éves gyermekek vesznek részt.
A gyerekek egy-egy hetet a balatonfenyvesi táborban, egy hetet Fóton, az NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központjában és egy hetet Pécsett, az NGYSZ pécsi számítógépes klubja által szervezett napközis táborban töltenek.
A tematikus táborok célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára, alapvető szabályaira, hisz a Covid19 járvány idején, a digitális oktatással ez még fontosabbá vált.
A SIP-oktatók az alábbi témákat érintik majd a táborokban: médiaértés, álhírek felismerése, személyes adatok (beazonosítása, védelme, digitális lábnyom), online bántalmazás (szexting, cyberbullying), kiközösítés, segítségnyújtás, közösségi oldalak használata és veszélyei, anonimitás, biztonsági beállítások, online vásárlás, bankkártyák és banki adatok biztonságos használata.
Az oktatók a „Lájkvadász” saját fejlesztésű offline társasjátékot is bevonják az oktatásba. A játékban a gyerekeknek különböző feladatokat kell teljesíteniük, szituációs és szerepjátékokat játszanak, melyek során nem csak tanulnak játékostársaiktól, de olyan hasznos tanácsokat, információkat is szerezhetnek, amelyek segítségével tudatos felhasználókká válhatnak.
Kapcsolódó cikkek
- Szülői felelősség és tanári elvárások az online oktatásban
- III. Internetbiztonsági kibeszélő
- Adatvédelem az online oktatási időszakban
- A bosszúpornótól a virtuális valóságig: elindult a Gyerekaneten.hu
- Csak a tudatos nethasználattal védhetők meg a gyerekek
- Együtt egy jobb internetért!
- Beszámoló a Safer Internet Program 2019. évi oktatási eredményeiről
- Biztonságos Internet Nap 2020
- Ötödször indítja el ’Aki ver, az nem haver’ c. kampányát a Cartoon Network
- Öt hasznos tipp, hogy biztonságban tudd gyermeked az interneten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).