Ki lesz 2020-ban az „Év Projektmenedzsment Diplomamunkája” pályázat nyertese?
Rekordszámú dolgozat érkezett idén az „Év Projektmenedzsment Diplomamunkája” pályázatra. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, a 23 pályázat mind aktuális és érdekes témákat dolgozott fel. Betekintést kaphattak transzformációs projektekbe, hogyan épül be az agilitás a projektek működésébe, miben mások a következő generáció projektmenedzserei, függetlenül attól, hogy IT vagy akár építési területen alkalmazzák a projektmenedzsment módszertanát.
A nyolcéves múltra visszatekintő díjat a PMI Budapest, Magyar Tagozat azzal a céllal alapította, hogy fórumot teremtsen az új generáció kutatásainak megismertetésére, és a fiatal szakemberek mielőbb bekapcsolódhassanak a hazai projektmenedzsment életbe. A jelentkezők száma évről-évre nőtt, idén még angolnyelvű dolgozat is érkezett, amely egy dél-afrikai projektet mutat be.
A zsűri tagjai gyakorló szakemberek, mind az üzleti élet, mind az egyetemi intézmények neves képviselői megtalálhatók közöttük. Az idei zsűri elnöke Dr. Kertész Máté, PMP volt, aki nem csak a PMI Budapest, Magyar Tagozat Alelnöke, hanem egyben a 2018-as esztendő „Év Projektmenedzsere” díj nyertese is.
A zsűri tagjai voltak: Dr. Szabó Lajos (Budapesti Corvinus Egyetem, Oktatási Rektorhelyettes), Dr. habil Csiszárik-Kocsir Ágnes (Óbuda Egyetem Keleti Károly Intézetigazgató, Egyetemi Docens), Dr. Prónay Gábor (Budapesti Műszaki Egyetem, Címzetes Egyetemi Docens), Ungár György (Citibank, Finance Üzletág Igazgató), Kónya László, PMP (IT Services Hungary, Programmenedzsment Üzletág Igazgató), Dobos Oszkár, PMP (PMI Budapest, Magyar Tagozat Titkár).
A dolgozatokat azonos szempontok alapján értékelték a bírálók, melyek között megtalálható, hogy mennyire releváns benne a projektmenedzsment tartalom, milyen szakmai jelentőséggel bír a témája, milyen módon értékeli, dolgozza fel az aktuális szakirodalmat, mennyiben támaszkodik az egyéni kutatási munkára, valamint mennyire világosan összegzi, mutatja be a megállapított eredményeket, tapasztalatokat.
Miért érdemes pályázni?
A győztesek kihirdetésére és a díj átadására 2020. november 5-én, az Art of Projects konferencián kerül sor. Ez Közép-Európa legnagyobb, nemzetközi, a PMI Budapest, Magyar Tagozat által szervezett, angol-nyelvű projektmenedzsment szakkonferenciája, amelyre többszáz szakembert várnak. A nyertest a PMI Budapest, Magyar Tagozat benevezi a nemzetközi PMIEF James R. Snyder International Student Paper of the Year Award díjra is, ahol nemzetközi környezetben is megmérettetheti magát.
Kapcsolódó cikkek
- Interjú az „Év Informatikai Vezetője” díjat elnyert Johancsik Tiborral
- Átadták „Az Erdő álma” pályázat díjait
- Hamarosan újra pályázható a budapesti 98,0 MHz körzeti rádiófrekvencia
- Ilyenek a jövőre felkészült vállalkozások
- Melyik lesz 2020 legjobb gyára?
- Egy évig havidíjmentes szolgáltatásokkal támogatja a Telekom a nonprofit szervezeteket
- Pályázati felhívást hirdetett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
- Év Informatikai Vezetője díj 2020
- Új, MI-alapú, automatizált rendszer segíti a kkv-k energiahatékonysági beruházásait
- Közös pályázatot hirdet a Vodafone és a Kreatív
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.