Otthonról is bekapcsolódhatnak a diákok az ország legnagyobb informatikai versenyébe
Az online zajló e-Hód versenyre tanáraik nevezhetnek hazai általános-, és középiskolás diákokat. A megmérettetésen a gyerekeknek informatikai gondolkodást igénylő feladatokat kell megoldaniuk. A járványhelyzetre tekintettel az e-Hódra nem csak iskolai informatikai tanóra, szakköri foglalkozás keretében, hanem otthonról is bekapcsolódhatnak a diákok november 20-áig.
Az e-Hódot a BEBRAS* részeként tíz éve rendezi meg Magyarországon a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen. Tavaly világszerte közel 2,8 millió diák, itthon pedig 202 magyarországi iskola 27.702 diákja vett részt a feladatok megoldásában az interneten keresztül. Mivel az e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok várnak a versenyzőkre, ezért ilyen jellegű előképzettség nem szükséges, a megoldás strukturált és logikus gondolkodást igényel.
A járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt az e-Hód verseny szervezői idén lehetővé teszik azt is, hogy a tanáraik által benevezett gyerekek ne csak az iskolából, hanem otthonról is megválaszolhassák a feladatokat. Az idei e-Hódra közel 29 ezer diákot neveztek be, akik közül csaknem tízezren már túl vannak a megmérettetésen.
2020. november 20-áig még további érdeklődő iskoláknak is módja van bekapcsolódni az e-hódba a verseny honlapján keresztüli regisztrációt követően.
Az e-Hódon öt korcsoportba osztva vehetnek részt diákok negyediktől tizenkettedik osztályig egy-egy iskolai tanóra keretében. A részvétel mindenki számára ingyenes. A 2020-as e-hódra a verseny honlapján keresztül tanáraik regisztrálhatják a hazai osztályokat, diákokat.
A 2020-as e-Hód szakmai támogatója a 4iG, amely a Senior korcsoport legjobban szereplő diákja számára ösztöndíjat ajánlott fel. A versenynek ugyanakkor bármely résztvevő a nyertese lehet, ha képes hibátlanul megoldani a feladatokat. A kihívást hiba nélkül teljesítő diákokat a szervezők egy személyes döntőre invitálják 2021 első felében (a pontos időpontról majd a járványhelyzet függvényében döntenek). Ezen az eseményen további extra feladatok várják őket, amelyek megoldásáért különböző jutalmak várnak rájuk.
_______________
* Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny
Kapcsolódó cikkek
- Nekem 8(bit) – új helyszínen a legendás retrógépek tárlata
- Idén is informatikai szakembereket díjazott a Neumann Társaság
- Ingyenes informatikai alkotószakkörök gyerekeknek
- Már lehet regisztrálni Magyarország legnagyobb informatikai versenyére
- Online konferenciát rendez a Neumann Társaság
- Robotembert és mobilappot is díjaztak az idei Neumann Versenyen
- Mind a négy magyar csapattag ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
- Összemérik tudásukat a hazai informatikus szakemberek
- Nyolc ország személyesen, hat ország online vesz részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
- Magyar oktatórobottal gyakoroltak a gyerekek Szegeden
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.