Nehéz sorsú kisiskolásoknak segít a Gyermekmentő Szolgálat és az E.ON
A 2020-as év rendhagyó volt, mindenki számára. Rengeteg új, ismeretlen dolgot kellett megtapasztalnunk, megtanulnunk és megszoknunk, gyereknek és felnőttnek egyaránt.
Itt az év vége, és az ünnepek is rendhagyóak lesznek. Mindenhol elmaradnak a karácsonyi rendezvények, előadások, a munkahelyi és iskolai összejövetelek, és a családok is biztosan csak szűkebb körben gyűlnek össze.
A Gyermekmentő Szolgálatnak és támogatóinak is más formában kell segítséget nyújtani és örömet szerezni azoknak, akiket ez az új helyzet a legjobban sújt: a nehéz körülmények között élő gyerekeknek és családjaiknak.
Ezen a rendhagyó karácsonyon a Gyermekmentő Szolgálat az E.ON Hungária Csoport támogatásával csaknem 6 millió forintot tesz a karácsonyfa alá. A Gyermekmentő Szolgálat egy országos pályázat keretében beérkezett kérelmek közül választotta ki azt a 193 magyarországi kisiskolást, akik nehéz szociális helyzetben lévő családban nevelkednek, ám tanulmányi eredményük és szorgalmuk kitűnő. Ezek a gyerekek és családjaik egyenként 30 ezer forintot kapnak karácsonyra.
A Gyermekmentő Szolgálat elkötelezetten és örömmel vállalja az ajándékozás megszervezését és lebonyolítását, és ennek költségeit. Reméli, hogy jövőre már nem csak távolról segíthet a gyerekeknek, hanem vendégül láthatja őket hagyományos karácsonyi programjain, az Operaházban, a Parlamentben és a WestEndben.
Kapcsolódó cikkek
- Már a századik e-töltőt is átadta az ALDI
- Biztonságos Internethasználat Kérdőív
- Tervezhető töltés és rugalmas fizetés
- Győrben adták át Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkját
- Most mindenki segíthet, hogy égig érjen a bátorság
- Társasházak figyelem: közös e-töltő, külön elszámolás
- Netezz biztonságosan Te is! – Pályázati felhívás
- Véget ért a VI. Internetkonferencia
- VI. Safer Internet konferencia
- Pályázati felhívást hirdetett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.