Reneszánszát éli a saját autóval való közlekedés

forrás: Prím Online, 2021. február 10. 13:40

A koronavírus-járvány világszerte tartósan befolyásolja az emberek mobilitási szokásait. A személygépkocsik használata nagyot nőtt, míg az utóbbi években virágzó utazásmegosztó- és telekocsi-szolgáltatások jelentősen visszaestek. Elmondható, hogy Franciaországban, az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban az emberek jobbára hűségesek maradnak a hagyományos mobilitási koncepciókhoz: a járművek megosztása, vagy a spontán fuvarhívás formájában történő közösségi közlekedés ebben a négy országban szinte semmilyen szerepet sem játszik. 

Kínában ezzel szemben tízből egy ember vesz igénybe ilyen szolgáltatást. Ez csak egyike a 2020-as Continental Mobilitási Tanulmány megállapításainak. A tanulmány részeként a neves társadalomkutató intézettel, az infassal (Institute for Applied Social Sciences) együttműködésben végeztek reprezentatív felméréseket az emberek mobilitási szokásairól Franciaországban, az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában és Németországban.

 

Dr. Ariane Reinhart, a Continental igazgatótanácsának emberi kapcsolatokért és fenntarthatóságért felelős tagja az alábbiakat nyilatkozta a tanulmány megállapításaival kapcsolatban: „A Continental Mobilitási Tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy globális szinten igény van a személyes mobilitásra. A koronavírus-járvány ideje alatt pedig ez az igény még jobban felerősödött.” Dr. Ariane Reinhart hozzátette: „Tekintettel a jelenleg fennálló, sürgető klímahelyzetre, a fenntartható, és mindenekelőtt szén-dioxid-semleges globális közlekedési megoldások most még fontosabbnak számítanak. A beszállító ipar egyik legátfogóbb fenntarthatósági ütemtervével rendelkező technológiai vállalataként a Continental kulcsfontosságú hozzájárulást képes nyújtani számos személyes közlekedéssel kapcsolatos területen. A célunk az, hogy karbonsemleges mobilitást érjünk el legkésőbb 2050-re.”

 

Azzal, hogy az idei évtől valamennyi üzemében 100 százalékban zöld villamos energiára vált át, a Continental megtette az első jelentős lépést a szén-dioxid-semlegesség felé. 2020 decemberének elején a vállalat meghirdette a „Karbonsemlegesen az emissziómentes járművekért” elnevezésű programját is. Ez a program áthidalja a kibocsátásmentes mobilitás és a szén-dioxid-semlegesség, azaz két egymással kölcsönhatásban lévő fogalom közötti szakadékot. A „Karbonsemlegesen az emissziómentes járművekért” program részeként a kibocsátásmentes járművekkel kapcsolatos közvetlen tevékenységek 2022-től teljesen szén-dioxid-semlegessé fognak válni. A CO2-kibocsátás semlegesítését első lépésben az egyenlő mértékű, úgynevezett negatív kibocsátás generálásával érik el. Ennek érdekében a nyersanyagok beszerzéséből és beszállításából, a vállalat saját termeléséből, és a felhasználás után történő újrahasznosításból származó összes kibocsátás azzal megegyező mértékben kerül semlegesítésre.

 

 

Noha a személyes mobilitás népszerűsége növekedőben van, a kereskedelmi telekocsi szolgáltatások iránti kereslet Franciaországban, az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban enyhe válságon megy keresztül. Franciaországban és Japánban a lakosság csak egy kis része (6 és 7 százalék) támaszkodik ezekre a szolgáltatásokra.

 

A személygépkocsival történő utazásra való áttérés szükségessége különösen Kínában érzékelhető, ahol a megkérdezettek 21 százaléka használ a világjárvány miatt igény szerinti megoldásokat. A szolgáltatások iránt mutatott magasabb hajlandóság Kínában annak is köszönhető, hogy a sűrűn lakott városi régiókban többen töltötték ki az online felmérést, és az említett megoldások ezeken a területeken könnyebben elérhetők.

 

Az olyan újszerű utazásmegosztási koncepciók, mint például a telekocsi, vagy a fuvarhívás, eddig nem játszottak jelentős szerepet a közlekedésben. Az ilyen szolgáltatásokat igénybe vevő válaszadók aránya csak a nagyvárosokban emelkedett, ott is csak kis mértékben, főleg az Egyesült Államokban. De mindezzel együtt továbbra sem mondható el, hogy széles körben elterjedt jelenségről beszélhetnénk.

 

A megkérdezettek több mint 80 százaléka a tulajdonosa az általa rendszeresen vezetett autónak, 14-20 százaléka pedig egy családtag vagy egy barát autóját használja.

 

 

Noha a különféle utazásmegosztó koncepciók az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak, különösen a nagyvárosokban, a privát közlekedés szilárdan berögzült az emberek nagytöbbségének mindennapi életébe, és valószínűleg még sokáig ott is fog maradni, főleg azokon a vidéki területeken, ahol a háztartások jellemzően rendelkeznek saját gépkocsival. A válaszadók, akik azt jelölték meg, hogy nincs saját autójuk, elsősorban ezt a költségekkel magyarázták, míg mások szerint nincs rá szükségük.

 

Mindezek ellenére a legtöbb ember számára az autó részese a mindennapi közlekedésnek. Az amerikaiak 33 százaléka legalább egyszer használja a járművet egy héten, míg 57 százalék azt jelentette ki, hogy minden, vagy szinte minden nap autózik. Náluk csak a franciák ülnek be gyakrabban az autójukba, mivel ezt a választ 59 százalékuk jelölte meg.

 

A Németországban megkérdezettek 53 százaléka válaszolta azt, hogy napi, vagy szinte napi szinten használják autójukat, és 30 százalék vezet minimum egyszer egy héten. A helyzet hasonló Franciaországban, az Egyesült Államokban és Kínában is. Mindössze Japánban jellemző a ritkább autóhasználat, ahol a válaszadók 34 százaléka közlekedik autóval minden, vagy majdnem minden nap.

 

Konklúzió

Az új közlekedési koncepciók fontos szerepet játszanak a mobilitás jövőjéről szóló párbeszédben, de a legtöbb ember mindennapi életének nem képezik részét, mivel számukra a hétköznapi közlekedés továbbra is a saját autó használatában merül ki. Ezt a trendet a COVID-19 világjárvány tovább erősíti mind az öt vizsgált országban.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52