Ezreket spórolhatunk az iskolakezdésnél a könyveken, ha jól használjuk a keresőt

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 19. 09:55

Az iskolakezdés minden család pénztárcáját megterheli, és ebben nagy része van nem csak a tanszereknek, de az iskolán kívüli plusz könyveknek, fejlesztő füzeteknek is. Van azonban néhány trükk, amivel akár ezreket is spórolhatunk, ha ügyesek és körültekintőek vagyunk.

A covid időszak alatt a könyvpiac leginkább az online vásárlás felé tolódott el és ez a tendencia a mai napig jellemző. Noha a könyvesboltok már jó ideje nyitva vannak, az online jelenlét most már elengedhetetlen még a legkisebb könyvforgalmazónak is. Szülőként nem is csoda, hogy elveszünk a kínálatban, illetve azt sem tudjuk, hogyan keressünk, ha mondjuk egy matematika fejlesztő vagy gyakorló könyvet vásárolnánk a csemeténknek.

 

„A kereséseknél általában jellemző, hogy egy folyamatos szűkítés mentén zajlanak. A könyvek esetében például először egy nagyobb halmazra keresünk rá, mondjuk arra, hogy matematika fejlesztő könyv, később pedig a sok találatot látva elkezdünk szűkíteni. Megadjuk a korosztályt, a pontosabb feladatokat, amelyekkel fejleszteni szeretnénk, majd a még mindig sok találatot látva elkezdünk rákeresni konkrétan a számunkra szimpatikus kiadványokra szerző és cím szerint is. Ez azonban nagyon sok időt el tud venni, ezért sokan hajlamosak az első találatra kattintani és onnan rendelni” – fejtette ki a keresési szokásokat Szesztay Péter, a BP Digital alapítója, ügyvezetője.

 

Sokan nem is gondolnák, de nem kevés pénzt megspórolhatunk azzal, ha nem állunk meg feltétlenül az első ajánlatnál, hanem tovább böngészünk vagy épp specifikusabban keresünk.

 

„Ha spórolásról van szó, szintén jó szolgálatot tesz, ha jól használjuk a keresőt. Végezhetünk például összehasonlításokat árban, szállítási költségben, és már itt sokkal jobban járhatunk anyagilag, mint ha az első találatnál megállnánk. De spórolást jelenthet az is, ha utánanézünk, lehet-e használtan vásárolni az adott kiadványt vagy összeállunk az osztálytársak szüleivel, hogy kedvezményt kapjunk, így a szállítási költség is kedvezőbb. Szintén kedvezőbb áron juthatunk hozzá, ha a papír alapú könyv helyett E-könyvet vagy hangoskönyvet választunk” – tette hozzá Ludánszki Edit marketing specialista.

 

Freepik

 

Az online könyvesboltoknak is elengedhetetlen a jó SEO

 

Természetesen az online könyvesboltoknak sem mindegy, hogy hányadik találatként vagy milyen kedvező feltételekkel jelennek meg egy-egy kereséskor. A könyvesboltok a covid időszak alatt az online értékesítésre helyeztek nagy hangsúlyt, ám sokan nem voltak felkészülve a hatékony online jelenlétre. A keresőmotorok nem listázták őket hatékonyan, így kevesebb eséllyel jelentek megy egy-egy keresésnél.

 

„Főként a kisebb-közepes online könyvesboltok számára nagy lehetőség a keresőoptimalizálás, hiszen meglehetősen összetettek az okok, amiért előkelő helyre sorol egy webshopot a keresőmotor. Nyilván a nagy webáruházak a szélesebb jelenlét miatt kedvezőbb helyzetben vannak, de a kisebb boltok is nagyobb arányban megjelenhetnek, ha fordítanak egy kis figyelmet a weboldalukra.” – magyarázta az ügyvezető.

 

Szesztay Péter szerint a legegyszerűbb megoldások sok esetben azért nem tudnak megvalósulni, mert a kis webáruházak nem fordítanak kellő figyelmet erre, illetve nincs kapacitásuk a plusz feladatokra. A keresőoptimalizálással foglalkozó ügynökség ügyvezetője szerint azonban ilyenkor érdemes professzionális segítséget igénybe venni.

 

„Számos olyan megoldás van, amelyekkel egy kisebb online könyvesbolt is labdába rúghat az online versenyben. Ha csak a legegyszerűbbet vesszük, érdemes a termék kínálatot minél szerteágazóbb és pontosabb szűrési feltételek mentén kategorizálni, hogy minél több releváns találatban megjelenjenek. Nyilván a kínálat bővítése még nagyobb jelenlétet hoz, ám ha erre nincs mód, a kulcsszavak bővítése akkor is hatékony tud lenni. A weboldalak hitelességét különböző partnerszerződésekkel lehet tovább generálni, mondjuk könyvkritikák megjelentetésével, ahol linkek mutatnak az adott kiadványra. Szintén hatásos lehet egy blog elhelyezése is az oldalon, akár könyves toplistákkal, akár egyéb releváns tartalommal megtöltve” – sorolta a tanácsokat Szesztay Péter.

 

Az ügyvezető ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy költséghatékony megoldás lehet egy célorientált ügynökség megbízása, így ugyanis a webshop üzemeltetője biztos lehet abban, hogy nem vész el az oldalba fektetett idő, és energia.

 

„Ahhoz, hogy hosszú távon a Google találati lista előkelő helyét foglalja el egy weboldal, mindenképpen profi szakember segítsége szükséges, aki átnézi a cég webes jelenlétét és tanácsokat tud adni abban, mely területeken kell beavatkoznia. A SEO-val foglalkozó cégek ráadásul számos olyan tippet is tudnak adni, amelyek később automatizáltan működnek, ezzel generálva a cég forgalmát” – fejtette ki az ügyvezető.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36