55 felett is van szexting a közösségi médiában
Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, szeretik a podcasteket, kezdenek rászokni a TikTokra, sőt közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek a közösségi médiában – derül ki az 55 év feletti korosztályról a “Szeniorok a neten” elnevezésű online felmérésből, amelyet idén márciusban készített a BeSocial közösségi média fókuszú digitális ügynökség.
A tinik netezési szokásairól már három alkalommal is készített felmérést a Be Social – legutóbb tavaly –, most az 55 felettiek online jelenlétét vizsgálták. “A ‘Szeniorok a neten’ felmérésből most kiderül, hogy bár a klasszikus média még sokkal jobban jelen van a mindennapjaikban, mint a fiatalabb generációknak, de már helyet kér magának a közösségi média, a chat és a streaming is – sőt, van olyan online csatorna, amivel már több időt töltenek, mint amennyit a hagyományos médiára szánnak. A válaszadók több mint egyharmada napi 3-4 órát tölt online, minden hatodik pedig 4 óránál is többet. A napi tevékenységeiknél a Facebook szerepel az első helyen, csak ezután jön a tévénézés és a különböző családi programok, amiket a portálok olvasása (5.), a YouTube videók nézegetése (6.), chatelés (7.), és podcast hallgatása / nézése (10.) követ” – foglalja össze Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a BeSocial ügyvezetője.
A Facebook a kedvenc, jön fel az Instagram és a TikTok
Ha csak egyetlen platformot használhatnának, akkor a válaszadók közül a legtöbben (59,7%) a Facebook mellett tennék le voksukat, egynegyedük (24,37%) pedig a Messengert választaná, míg minden tizedik 55 év feletti válaszoló (10,4%) a YouTube-ot priorizálná. Viszont ennek a korosztálynak az online nyitottságát jól jelzi az is, hogy megkérdezettek 30%-a már használja a TikTokot, minden tizedik szenior naponta felkeresi ezt a platformot. Lelkes látogatói az Instagramnak is: a válaszadók 47%-a van itt jelen több-kevesebb rendszerességgel. Aktivitásuk viszont elég ingadozó. A megkérdezettek egynegyede naponta posztol a Facebookra. A hozzászólásokat leginkább zárt csoportokban (67,98%) vagy ismerősök posztjainál (67,9%) írják, de csaknem egynegyedük (23,7%) a hírportálok posztjai alatt is szívesen osztja meg másokkal a véleményét. A válaszadók 9%-a viszont soha, semmit nem rak ki a Facebookra.
Inkább podcastek, mint influenszerek
Bár még több tévét néznek, mint más korosztályok, a szeniorok 60,03 %-a egyre nagyobb lelkesedéssel figyelemmel kíséri a magyar nyelvű podcast adásokat is. A YouTube-on elérhető tartalmak is népszerűek körükben: a felmérésben a szenioroknak meg kellett jelölniük, hogy 10 felsorolt, különböző műfajban tevékenykedő, különböző generációhoz tartozó tartalomgyártó produktumai közül kitől láttak már legalább öt videót. Ez alapján a lista élén végzett Friderikusz Sándor (54,5%), mögötte Bödőcs Tibor (44,67%), Pottyondi Edina (44,52%), a Partizán (42,6%) és a Tvrtko a Föld körül csatorna (31,13%). A YouTube első közismert magyar tartalomgyártói közé tartozó Dancsó Péter viszont nem a kedvencük. Őt csak a válaszadók elenyésző hányada (2%) jelölte meg a bekövetett tartalomgyártók sorában. Hasonlóképp jártak az influenszerek is. A szeniorok többsége (41,63%) 10-nél kevesebb influenszert követ, ugyanakkor minden tizedik válaszoló azt mondta, hogy vásárolt már valamit egy influenszer / tartalomgyártó ajánlására próbáltak ki.
A szeniorok felismerik a csalókat a neten és egy jó részüknek a szexting sem marad ki az online életükből
Az 55 év feletti válaszadók töredéke (5,6%) ismerte be, hogy csalók áldozatául esett az online térben. A megkérdezettek több mint fele (52,68%) ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy legalább egyszer már találkozott átverési kísérlettel, de azt gyanúsnak találta és nem dőlt be neki. A szeniorok leginkább attól érzik magukat biztonságban a neten, ha nem vesznek tudomást az ismeretlenektől érkező bejelölésekről, üzenetektől (59,06%), de viszonylag sokan (37,99%) a kétlépcsős azonosítást is alkalmazzák. Jobb félni, mint megijedni alapon 43,17% soha nem adja meg online a bankkártyája adatait, 9,35% pedig soha sehova sem posztol, vagy kommentel. Az erotikus tartalmak sem kerülik el ezt a korosztályt. Ha a tinik esetében ijesztőnek hatott, hogy 60%-uk kapott már interneten erotikus fotót, a szenioroknál inkább csak érdekesen hangzik, hogy közel egyharmaduk (31,9%) volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.
55 felett is kijönnek a nemek közti különbségek
A férfiak magabiztosabban elboldogulnak a neten. Legalábbis maguknak és másoknak sem szívesen ismerik be, ha elakadtak. A felmérés szerint a szenior korosztályba tartozó férfiaknak csak 37,73%-a kér segítséget családtagjától, ha valamit nem talál, vagy nem tud megoldani online, míg az 55 év feletti nőknek több mint a fele (53,1%). A férfiak ugyanakkor nagyobb arányban használják naponta a TikTokot (12,2 % vs. 8,39%) és a YouTube-ot (42,97% vs. 35,1%), mint a nők, akik a kommentelésben is lemaradást mutatnak. Meglepő módon a korosztályt képviselő férfiak a lelkesebb véleménynyilvánítók a közösségi médiában. 31,27%-uk napi rendszereséggel osztja meg a véleményét a Facebookon a nők 22,83%-ával szemben. Sőt, a kérdőívet kitöltő férfiak 30,67%-a a különböző portálok hírei alatt is ír hozzászólásokat, míg a nőknél ez az arány csak 19,6%. A férfiak javára írandó, hogy ők tűnnek tudatosabb netezőnek. A szenior férfi válaszadók harmada használ mindenütt különböző jelszót, míg csak minden 5. megkérdezett nő teszi ugyanezt. Emellett a férfiak a kétlépcsős azonosítást is jóval nagyobb arányban állították be, mint a nők (47,6 % vs. 32,67%).
_______________________
A “Szeniorok a neten” felmérést a Be Social készítette, 2024 márciusában, online lekérdezéssel. A nem reprezentatív, de a demográfiai mutatókat tekintve kiegyensúlyozott mintát adó felmérésben 5598 55 év feletti, Magyarországon élő internethasználó válaszolt a kérdésekre.
Kapcsolódó cikkek
- Valentin-napon kiemelt veszélyben lehetnek a szinglik
- Adatvadászok áldozata lehetsz, ha felülsz a trend-vonatra
- 5 tipp a tudatos közösségimédia-használathoz
- Gyermekjogok világnapja: Az Internet Hotline a digitális gyermekjogokért dolgozik
- Lejárt a felkészülési idő, ideje megfelelni a DSA-nak
- Sosem látott mértékben virágzik a közösségi médiában zajló kereskedelem
- Az internetes szólás- és sajtószabadság fontosságát vizsgálta az NMHH
- Aggasztó a helyzet: már tízévesen több órát „tiktokoznak” a gyerekek
- Influenszerek tucatjai születhettek a Balaton Soundon
- Betegségeket is előidézhet a közösségi média túlzott használata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.