Perelik a Dell-t az Intellel folytatott üzleti gyakorlat miatt

Milkovits Gábor, 2007. február 2. 20:14
Egy amerikai ügyvéd precedensértékű döntést kikényszerítő keresetet nyújtott be a Dell ellen, azzal vádolva a céget, hogy tisztességtelenül több százmillió dollárt fogadott el az Inteltől a gyártó lapkáinak kizárólagos felhasználásáért.
A hosszú évek óta a PC piac első vagy második legnagyobb cégének számító Dell egészen tavaly év végéig kizárólag Intel processzorral felszerelt rendszereket gyártott és forgalmazott, miközben összes nagy riválisa évek óta használt már AMD lapkákat is, főleg Opteron-alapú x86-os szerverekhez. A kereset szerint mindez nem véletlen, ugyanis a Dell több százmillió dollárt fogadott el az Inteltől a kizárólagosság fejében. Az eljárást egyébként William Lerach ügyvéd kezdeményezte az Austini Kerületi Bíróságon, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mely cégek vagy érdekcsoportok állnak az ügy hátterében.

Eddig sem a Dell sem az Intel nem kommentálta a hírt. A számítógépgyártó élére most tért vissza vezérigazgatóként Michael Dell cégalapító, miután a siralmasnak mondható tavalyi év után Kevin Rollins-nak távoznia kellett. A Dell-t a várható per mellett egy komoly könyvvizsgálati ügy is sújtja, amelyről egyelőre nem sok részlet került napvilágra. Az Intelre viszont lehet, hogy a Microsoftéhoz hasonló monopóliumellenes eljárás vár Európában, miután tisztességtelen üzleti gyakorlattal, az AMD processzorokat is használó cégekkel szembeni kedvezménymegvonással vádolják a vezető csipgyártót. Az EU illetékeseinek záros határidőn belül dönteniük kell az ügy beindításáról, vagy pedig ad acta helyezéséről.
Kulcsszavak: Dell jog Intel

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52