Kritikus helyzetben a vezetői utánpótlás kinevelése
Gruhala Péter, az IBM Magyarország üzleti tanácsadó egységének igazgatója szerint ma a hatékony vezető nemcsak arról ismerszik meg, hogy hozza a számokat, és keresztülverekszi magát a viharos időszakokon, hanem olyan környezetet teremt, amely a tehetséget, a kiemelkedően teljesítőket vonzza és tartja meg – azokat az embereket, akikből meglehetősen szűkös utánpótlásra számíthat csak a jövőben. Elkerülendő a magas szintű vezetői és szakmai tudás hiányából fakadó fennakadásokat, a cégeknek gondoskodniuk kell arról is, hogy rendelkezzenek a később menedzserekké kinevezhető munkatársak csoportjával.
A kutatás során megkérdezettek több mint fele úgy véli, vállalatuk nem tud megbirkózni azzal a feladattal, hogy munkatársaik tudását és készségeit olyan irányban és ütemben fejlessze, ahogyan azt az üzleti élet megkívánja. További problémát jelent, hogy sok esetben a kollégák ismeretei nincsenek szinkronban a cég célkitűzéseivel.
A tanulmány címe, „az adaptív munkaerő”, mintegy összegezve a legfontosabb megállapításokat, arra utal, hogy a jelenlegi, rendkívül gyorsan változó és kíméletlen, globális versenyt diktáló gazdasági környezetben a belső és külső elvárások, a piac igényei megkövetelik, hogy a cégek rugalmasan működjenek, az általuk legkiválóbban gyakorolt tevékenységekre koncentráljanak és ellenálljanak a kívülről érkező nehézségeknek. Ezért a gazdálkodó szervezetek számára kulcsfontosságú, hogy képesek legyenek felmérni, milyen készségekre lesz szükségük a jövőben, és munkatársaik kritikus tömegénél gyorsan fejlesszék ki a szükséges kompetenciákat. A HR igazgatók 14%-a vélte úgy hogy igazán adaptív munkatársakkal rendelkezik.
A tanulmány három, az eredmények szempontjából kritikus személyzeti faktort határoz meg, amelyek egyúttal olyan feladatokat is jelentenek a HR szakemberek számára, amelyeket csak az üzleti vezetéssel szorosan együttműködve oldhatnak meg:
• Meg kell jósolni, hogy az üzlet fejlődése és változása milyen személyi képességeket követel meg az elkövetkező 3-5 évben.
• Meg kell találni a szakértő munkatársakat, akik nem csak a jelen körülmények között teljesítenek kiválóan, de arra is képesek, hogy kövessék a változásokat: szívesen tanulnak, és nem idegenkednek attól, hogy feladatuk, vagy elvégzésének módja megváltozik.
• Az együttműködést a vállalati élet alappilléréve kell tenni, megszüntetve a silókat, mert a kihívások annyira összetettek, hogy azokra csak a különböző fejekben meglévő eltérő tudás és szemléletmód ötvözésével lehet válaszolni.
A tanulmány elérhető az ibm.com/iibv címen keresztül.
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.