Százmillió szélessávú internetező Európában
Ez 20 százalékkal több, mint az Egyesült Államokban és Kanadában összesen, ráadásul Európa több más, egyedi mutató tekintetében is előbbre tart a tengerentúli régiónál. Így például az Unió iskoláinak 96 százaléka rendelkezik szélessávú internetes kapcsolattal, a vállalkozásoknak pedig 77 százaléka a világhálón keresztül intézi banki ügyeit.
A kép persze nem minden tekintetben ilyen rózsás: az Európai Unió 40 millió polgára továbbra sem rendelkezik semmiféle internet-hozzáféréssel, ráadásul a régebbi tagországok sem állnak mindig az élen az internetezésben. Olaszországban például a lakosságnak mindössze a harmada, Görögországban pedig alig a negyede kapcsolódik rendszeresen a világhálóra. A volt szocialista tagállamok elsősorvban az e-közigazgatás bevezetésében vannak erősen lemaradva; ebben a tekintetben Nagy-Britannia van a legjobb helyzetben, ott ugyanis az alapvető lakossági adminisztráció 90 százaléka intézhető az interneten.
Az Európai Unió rövid távú céljai között szerepel, hogy 2010-re a jelenlegi nagyjából 20 százalékról a lakosság számának 30 százalékára növelje a szélessávú internetes kapcsolatok számát az Unióban.
Kapcsolódó cikkek
- Negyven milliárd euró szélessávú internethálózat kiépítésére
- Tovább bővült a vezetékes szélessávú piac októberben
- Gyorsan nő a szélessávú internet-hozzáférések száma az EU-ban
- Internetezési trendek a közép- és kelet-európai térségben
- Februárban tovább bővült a vezetékes szélessávú piac
- Trend: az EU-polgárok kedvelik az online vásárlást, de saját hazájukban
- A vidék számítógépes ellátásának gyorsítását sürgeti Brüsszel
- "Szélessávot mindenkinek" programon gondolkozik az EU
- 40 százalékkal nőtt az online reklámra fordított összeg Európában
- Tovább csökkent a vezetékes telefonvonalak száma
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.