100 éves az IBM - Magyarországon a 75. születésnapját ünnepli
Jóllehet az IBM csak júniusban ünnepli századik születésnapját, a vissza- és előretekintésre egyaránt alkalmat adó centenáriumi év már februárban elkezdődött. A vállalat előadás-sorozattal, tudományos és üzleti fórumokkal, a cég történetét bemutató könyvvel, rövidfilmekkel és önkéntes dolgozói programokkal készül az évfordulóra. IBM 100 néven honlapot is indított, amely a cég 100 éves történetét, régi és új találmányait, a következő száz évet megalapozó projekteket mutatja be izgalmas történeteken, képeken, kisfilmeken keresztül. Az IBM-mel együtt ünnepel az IBM Magyarország is, amely szintén fontos évfordulóra készül: az amerikai cég 75 évvel ezelőtt, 1936-ban alapította meg Budapesten magyarországi leányvállalatát.
Watson&Watson
A napokban csapott össze egy népszerű amerikai tévés vetélkedőben az IBM új szuperszámítógépe a műsor történetének legsikeresebb versenyzőivel. Watson három menetben győzte le emberi ellenfeleit a Jeopardy! történetének legkülönlegesebb sorozatában. A gép arról a Thomas J. Watsonról kapta nevét, aki 100 évvel ezelőtt megalapította és útjára indította az IBM elődjét, a Computing Tabulating Recording vállalatot. A kezdetben kereskedelmi mérlegek, órák, lyukkártyák és sajtszeletelők gyártásával foglalkozó 1300 fős new yorki cég, találmányai és technikai újításai révén, 100 év alatt a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb informatikai vállalatává fejlődött. Innovációinak sora végeláthatatlan, az IBM 18 éve vezeti a legtöbb szabadalmat benyújtó amerikai cégek listáját.
Floppy, vonalkód és egy nagy lépés
Nevéhez fűződik például az első, teljesen automatikusan működő, bonyolult kalkulációkra is képes számítógép (mely kereken öt tonnát nyomott) és az első számítógépes repülőjegyfoglalási rendszer, amely később utat nyitott az online bankolásnak. Az IBM szakemberei fejlesztették ki a floppy lemezt, a vonalkódot, és a bankártyák mágneses azonosítóját. A vállalat az ötvenes évektől részt vett az amerikai Apollo űrprogramban, technológiája az 1969-es Holdra-szálláskor is segítette az űrhajósokat. Tudósai 1986-ban a kort megelőző nanotechnológiát alkalmazva 35 atomból kirakták a vállalat logóját, amivel Nobel-díjat is nyertek. A nyolcvanas években az IBM PC-kkel terjedt el a „számítógépezés” a nagyközönség köreiben, miközben a cég óriási energiákat fordított az emberi elmével versengő szuperszámítógépek építésébe. A Kaszparovot 1997-ben legyőző Deep Blue és a Jeopardy-ban bizonyító Watson ennek a szédítő lendületű 100 éves fejlődésnek a betetőzése.
Kapcsolódó cikkek
- IBM szoftvereken tanulhatnak a jövő gazdaságinformatikusai
- Az innováció évszázada: centenáriumát ünnepli az IBM
- DOStalgia a Közlekedési Múzeumban
- Százéves az IBM, a számítástechnika úttörője és óriása
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- IBM: új üzleti modell kell a válság sikeres túléléséhez
- Az IT kiemelt szerepe a válságkezelésben
- Vállalatmenedzsment: a változás jelenti a stratégiát
- IT-hozzájárulás a jövő televíziózásához
- IBM-biztonság: magyar piacon az ISS
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.