App!2012 konferencia
2012. november 20-án, Budapesten a MOM Kulturális Központban kerül megrendezésre a HWSW App! rendezvénysorozatának zászlóshajója, az App!2012 mobilalkalmazás-fejlesztés és NFC konferencia.
Az App!2012 idén kiegészül egy önálló szekcióval, amit az NFC technológia köré építettünk fel. A szokványos pozitív jóslatok kevergetése helyett az elhangzó előadások kontextusba helyezik az érintésnélküli kommunikáció fogalmát a mobilfizetés, a marketingkommunikáció és a konzumer elektronika dimenzióiban. Szerintünk az NFC nem egy világmegváltó technológia, hanem egy eszköz, ami az eddig kényelmetlenül bonyolult interakciókat egyszerűvé, a felhasználók számára is kezelhetővé teszi. A programból várhatóan kiderül az is, hogy mindez mikor és hogyan történik majd meg Magyarországon is.
A rendezvényen számos egyéb hardverújdonság mellett megtekinthetőek lesznek a Windows 8 és Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékek. Az Windows Phone 8-at futtató készülékek az App! konferencián mutatkoznak be először a hazai alkalmazás-fejlesztői közönség előtt.
A tavaly teltházas App! idei fordulójában is otthon érzi majd magát minden fejlesztő, UX- és UI-szakértő, PM és cégvezető, az ügynökségi és a vállalati megrendelői oldalt képviselők és a saját startupban gondolkodó ötletemberek is.
További információ: http://app.hwsw.hu/?site=prim app.hwsw.hu/
Kapcsolódó cikkek
- Óriási akciókkal indítja a telet a Telenor
- Mobilalkalmazások a szabadság idejére a Vodafone ajánlásával
- Vodafone: már SMS-ben is köthető autóra assistance szolgáltatás
- bwin: iPad-ről elérhető pókeralkalmazás
- Minden okostelefonra elérhetővé teszi térképszolgáltatását a Nokia
- Magyarországról is elérhető a PayPal egyszerűsített és mobiloptimalizált weblapja
- mDonation: A pesti dugóban is segíthetünk a koraszülöttmentőknek mobillal
- Google: a tanulóképes webes szolgáltatásoké a jövő
- Okostelefonhoz okos sisak
- SMS tehéntől
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.