A legjobb ötleteket megvalósítja a Magyar Telekom
A Magyar Telekom a Deutsche Telekommal együttműködve keresi a legkiemelkedőbb hazai ötleteket a február 22-én meghirdetett nemzetközi innovációs versenye, a Telekom Innovation Contest keretében. Pályázni öt kategóriában lehet: digitális otthon, kommunikációs szolgáltatások, energia, virtuális platform, felhőalapú szolgáltatások.
„A Magyar Telekom innovációs tevékenysége szerteágazó, az új ötletek felkutatására és felkarolására mindig is nagy hangsúlyt fektettünk. Abban is egyedülálló ez a nemzetközi verseny, hogy nem csupán kiválasztunk egy ötletet, hanem életre is keltjük az elképzelést, az ötlettől a termék piaci bevezetéséig szakértő segítséget és jelentős erőforrásokat biztosítunk.
– mondta Pataki Róbert, a Magyar Telekom innovációért felelős vezérigazgató-helyettese.
A magyar pályázatok előszűrését követően, a legjobbnak talált ötletek mérik össze erejüket a Kitchen Budapestben, a Magyar Telekom innovációs és startup inkubációs laborjában. Közülük a legjobbak vehetnek részt a Berlinben megrendezése kerülő nemzetközi döntőn, ahol eldől, mely ötletet kelti életre a Deutsche Telekom csoport. A Magyar Telekom egyéni pályázók, diákok, csapatok és startup-ok jelentkezését egyaránt várja.
A pályázók március 31-ig adhatják le pályázataikat a www.telekom-innovation-contest.com oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- 4G-ben és mobil tartalomszolgáltatásban is erősít idén a Magyar Telekom
- Hacker-csalikat rakott ki a a Deutsche Telekom a kibertámadások ellen
- Az ELTE csapata nyerte a BeeSmarter 24 órás Mobil Programozó Csapatversenyt
- Kreatív pályázat és nemzetközi minősítés diákoknak
- Ötven forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Nyereséggel, magasabb bevétellel zárta 2012-t a Magyar Telekom
- Infokommunikációs kutatás-fejlesztési ernyőprojektek a Magyar Telekomnál
- DELFIN Díjra pályázhatnak a felelősen működő magyar vállalatok
- InnoMax Díj: Március 10-ig lehet még pályázni az Invitel innovációs Díjára
- A Telekom Csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.