CES 2015: ahol a trendeket csinálják

34 ezer kiállító között kitűnni nem könnyű, de már van egy-kettő

Horváth László–Márai Judit, 2015. január 7. 11:23

Las Vegas állandóan nyüzsgő város, ami itt nyugalomnak számít az máshol hétvégi mega bulizás lenne. És ennek a szórakoztató világjelenségnek a legsűrűbb hete a CES, ami hivatalosan tegnap kezdődött. A várakozás az újdonságokra és az ötletekre mindig izgalmas – és az előző évekkel való összehasonlítás is elkerülhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy amikor 321,000 új állást teremt az amerikai gazdaság, akkor nehéz optimizmus és jövőbe vetett bizalom nélkül érkezni meg.

Azt már megszokhatta a rendszeres látogató, hogy a McCarran reptér érkezési oldalát már átveszi a CES és osztogatják az online megszerzett badge-eket az érkezőknek, hogy ne kelljen néha órákat várniuk a sok helyszín egyikén. Az viszont újdonság volt, hogy a taxiban (bocsánat, nem jutott eszembe az Uber valahogy rám is szóltak startupos kollégáim, hogy a régi világ ilyen lehasznált relikviáit használom), szóval a taxiban levő és általában a nagyhírű show-kat reklámozó monitor most éppen technológia újdonságokat és a CES-t hirdeti.

 

A város mostanra megtanulta, hogy milyen módon kell ekkora tömeget kezelni a Las Vegas Convention Center, a reptér és a Strip háromszögében – majdhogynem fennakadás nélkül terelve a bábeli geek tömeget. A jövőt készítik errefelé, ahogy a technológusok megbeszélik és elmormogják a médiának, hogy mi az, ami szerintük számít ebben az óriás bazárban.

 

A számtalan előzetes analízisből egy korai győztes tűnik ki, így kezdés előtt – írtam volna le, amikor kiderült a számomra, hogy igazából kettő győztes hozta ki nagyjából ugyanazt a terméket:

 

Az egyik az Intel, a True Key jelszó – manager app-je biometrics / arcfelismerő technológiát alkalmaz a megszokott jelszavak helyett. Az ötlet szuper, és az ár $19.95/év.

 

A másik cég a Hoyas Lab, Hector Hoyas startupja. Ők az íriszre és az arcra koncentrálnak, és mind az iOS, mind az Android rendszerek használóinak ingyen ajánlják ezt a szinte tökéletes biztonságot adó app-et.

 

És az első olyan terméket is látom az előzetes anyagokban, amit nem is értek: azt hittem, hogy a smart phone a zseb-computer, vagy ha nagyvonalúak vagyunk, akkor a tablet is mini-computer. Nem így gondolja Robb Fujioka, az aranykezű (legutóbb a Nabi kisgyerekeknek készülő tablet gépekről híres) tech vállalkozó, aki szerint a zseb-pc-nek lesz még egy élete, hiába buktak nagyon egy évtizeddel ezelőtt. Aki kinevetné az ötletet annak a figyelmébe ajánlom, hogy a csapat amelyik az Amplicity pocket PC-t összehozta a Hive-nal az igencsak világszínvonalú, az iPhone-t gyártó Foxconntól a Microsoftig nagyon erős management csapatot hozott össze Fujioka, akik talán életet tudnak lehelni ebbe a látszólag halott, régi ötletbe.

 

Mert igazából az emberekről szól a CES – és az üzlet általában. Azért kell itt lenni, hogy lássuk, érezzük a vibrálását ennek az óriási globális innovációs gépezetnek. Mert hol fordul elő egy helyen a színe-java hardware gyártóknak, software programozóknak, tévé gyártóknak, mobilisoknak, neteseknek, autósoknak, zenészeknek, belső építészeknek (satöbbi) ekkora kritikus tömege egy helyen nyüzsögve, networkolve, partizva? Hogy láthassa minden látogató hogyan is csinálják a jövőt – legalábbis a márkák, a feltalálok privát jövőjét.


Ezért egyedülálló a CES, a világ minden részén különféle szakmákat űző, egészen kiváló szakemberek összekeveredése valami különleges inkubálást jelent, amit más, egy iparra fokuszált konferenciák nem tudnak hozni.

Kulcsszavak: technológia trend CES 2015

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett. 

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52