6 + 1 aktuális marketing trend, ahogy a Marketing Döntéshozók Klubja látja
Mi változik a marketing területén azzal, hogy már nem 2016-ot, hanem 2017-et írunk?
„Fontos tudatosan megközelíteni, hogy a 2017-es esztendő számunkra, szervezeti marketingvezetők számára a szintetizálás és az új, stabil alapok lerakásának, illetve az első stabil lépések megtételének strukturált időszaka lehet" – mondja Katona Norbert, Szerencsejáték Zrt. (Marketing Döntéshozók Klubja, alapító tag, a klub „életre-hívója”).
„Ha nem projektben gondolkozunk, akkor alapvetően minden év erről szól a vezetők számára" – teszi hozzá a jelentős hazai márkákat gondozó marketingvezetőket tömörítő klub főszervezője.
„A minden területen végbemenő digitalizáció, a valós konverziókkal lenyűgöző Big Data-ra épülő megoldások és az élet minden területén tetten érhető „mobileszköz-hegemónia” kihívásokat tartogat a megbízók számára is. A következő pontokban a Magyar Marketing Szövetség keretei között, az elmúlt év novemberében megalakult Marketing Döntéshozók Klubja tagjainak 6+1 irányadó gondolatát osztjuk meg arról, hogy mi változik a marketing világában 2017-ben. Az alapvető kérdés egyértelműen az, hogy stratégiai és üzleti céljaink érdekében, hogyan tudjuk kiaknázni a tapasztalható, egyre gyorsuló tec hnológiai változásokat" – hangsúlyozza Katona Norbert.
6+1 marketing trend 2017-re, szervezeti és szakmai vezetők számára:
- Az erőteljes technológiai elmozdulás miatt válik újra fontossá a story-telling, az emberközpontú kommunikáció és a márkaépítés, amely a rövid távú, ügyfélszerzési, taktikai célokat háttérbe szorítva hosszú távú emocionális elköteleződésre helyezi a hangsúlyt a különböző ügyfél-csoportoknál (Bánhegyi Zsófia, Telekom, Marketing Döntéshozók Klubja, alapító tag).
- Folytatódik és kiteljesedik az adatvezérelt marketing fejlődése és integrálása a mindennapos szakmai tevékenységünkbe: mindez elsősorban a fogyasztói szegmentáció és célzás, a személyre szabott ajánlatok frontján válik igazán kézzel foghatóvá. A mérés már nem csak lehetőség, hanem alap elvárás lesz (Bene Nikoletta, SPAR, Marketing Döntéshozók Klubja, alapító tag).
- A trendek tekintetében talán ugyanennyire fontos, hogy mit kezdünk a Big Data-val: akár azokat az adatokat is érdemes tárolni, amelyről jelenleg még nem tudjuk, hogy hogyan kívánjuk felhasználni. A nagymennyiségű adat tárolása ugyanakkor egyre inkább felhő alapon történik és ez jelentős változásokat és nagyobb lehetőségeket hoz az eddigiekhez képest. Mindezzel összefüggésben a CRM rendszerek további fejlődése és a social media adatok integrálása is jó szakmai lehetőség lehet (Dudás Krisztina, Provident, Marketing Döntéshozók Klubja, alapító tag).
- Mobil IT eszközökön (lehetőleg telefonon) mindent, de mindent! A mobil mindig kéznél van, közösségi háló – rádió - hír portálok mellett jön a mobilon elérhető tömegközlekedés, a mobil alapú fizetési módok áttörése is (Hovanyecz Norbert, SuperShop, Marketing Döntéshozók Klubja, alapító tag).
- Tovább folytatódik a média átrendeződése 2017-ben is: rádió, tv, közterületi média változásai miatt egyre nagyobb szerepet kaphatnak az alternatív és online kampányok, a közösségi médiában a videó tartalmak fogyasztásának jelentős növekedése várható és további teret nyer az on demand média (Kálmán Péter, Neckermann, Marketing Döntéshozók Klubja, alapító tag).
- Követve a nyugat-európai és egyesült államokbeli példákat folytatódik a Facebook új hirdetési lehetőségeinek, valamint az Instagram és a Snapchat előretörése. Mindezek megkerülhetetlenné váltak a fiatal célcsoportok hatékony elérése esetén, ugyanakkor az új lehetőségek új gondolkodást is igényelnek, mert a fiatalok médiafogyasztási szokásai - legyen az akár a social média is - sok esetben gyökeresen eltérnek az idősebb generációkétól (Turgonyi Szabolcs, Marketing Döntéshozók Klubja, tag).
- Okos, nem egyszer igen „rafinált” egyensúlyt és összefüggést kell találnunk az online és offline (eladóhelyi) megoldások között: fejlesztéseink tervezésekor figyelembe kell venni a valódi közösségi terek és a személyes kapcsolat iránti – folyamatosan jelenlévő, jövőben sem erodálódó - igényt. Gondoznunk kell valamennyi vevőnket és ennek érdekében nekünk, munkatársainknak és egész szervezetünknek kell úgy fejlődni, hogy ezt a komplex rendszert IT szempontból is értően, de nem „geek” módjára irányítani tudjuk: legyünk híd az ügyfeleink és az üzlet, illetve az IT között! 2 017 legyen az új egyensúly éve, a marketing világában is! (Katona Norbert, Szerencsejáték Zrt., Marketing Döntéshozók Klubja, alapító tag, a klub „életre-hívója”).
A Marketing Döntéshozók Klubjáról bővebben itt olvashatnak.
Kapcsolódó cikkek
- Az Uber sokkal tartozik a taxisoknak
- Januárban jön a IV. Magyar Marketing Fesztivál
- Létrejött a Marketing Döntéshozók Klubja
- Egyre nő, de külföldi zsebekbe vándorol a magyar kkv-k reklámköltése
- Tegnap még szórakozás, holnap már termék
- Számkivetett a keresőoptimalizálás az amerikai vállalatoknál
- 29 díjat söpört be a Samsung a 2016-os Cannes Lions fesztiválon
- Új Elnökség a Magyar Marketing Szövetség élén
- Induló vállalkozása van? A sikeres marketing kommunikációs stratégia 6 lépése
- A Samsung Electronics lett 2016 kreatív hirdetője
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.