Szingapúrban is Vodafone IoT bringákat lehet használni
A Balaton és a Velencei-tó partján bő egy éve lehet a Vodafone IoT megoldásaira épülő elektromos kerékpárokat bérelni, a Vodafone Group bejelentése szerint pedig immár a Vodafone IoT megoldásait használó bringákra pattanhatunk fel akár Szingapúrban is.
A világ vezető IoT szolgáltatójának számító Vodafone közleménye szerint a Vodafone IoT eszközeinek igénybevételével indult el Szingapúrban a világ legnépszerűbbnek mondott közösségi kerékpáros rendszere, a Mobike.
A kerékpárok közösségi használatára építő Mobike vállalat 2016-ban alakult meg Kínában, a szolgáltatást Sanghajban indította el, jelenleg 33 városban van jelen és a felhasználók több mint 200 millió utat tettek meg a Mobike kerékpárokkal. Az ázsiai, európai és amerikai terjeszkedést tervező Mobike első Kínán kívüli állomása Szingapúr.
A szingapúri rendszer érdekessége, hogy a városállam számos erre kijelölt helyén le lehet parkolni, anélkül, hogy meg kellene keresni a tároló- és a töltőállomások valamelyikét. Mindez annak köszönhető, hogy a kerékpárok felvételéhez, biztonságos működtetéséhez és nyomon követéséhez szükséges rendszert napelemek töltik fel. A kerékpárokat mobil alkalmazáson keresztül lehet bérelni, a használatbavételhez pedig egy QR kód beolvasására van szükség.
A Balatonnál és a Velencei-tónál működő bérbringa rendszerben a magyar fejlesztésű és gyártású Gepida elektromos kerékpárokat lehet hajtani. Az e-bike-ok mindenkori pozícióját, használati és bérbeadási adatait a Vodafone IoT megoldásainak és a Velotrack fejlesztéseinek köszönhetően lehet folyamatosan nyomon követni.
Az elektromos kerékpárokat a Balaton körül hét állomáson lehet bérbe venni, a Velencei-tavat e-bike-kal megkerülni kívánók pedig Gárdonyban vehetik fel a bringát.
A Velotrack egy biztonságtechnikai szolgáltatás kerékpárosok részére. A kerékpárba épített eszköz GPS vevővel, mozgásérzékelővel gyűjti az adatokat, és a Vodafone M2M (machine-to-machine) kártyájával elküldi azokat egy szerverközpontba. A felhasználók kerékpárjaikat iOS és Android rendszerű okostelefonon, illetve webes felhasználói felületen tudják lezárni. Ha a kerékpár megmozdul, azonnal értesítést kap a tulajdonos, és az alkalmazás segítségével lekérdezheti a statisztikákat a megtett útjairól, sőt – amennyiben van rá jogosultsága –, akár családtagjai, ismerősei útvonalait és éppen aktuális tartózkodási helyüket is láthatja.
Kapcsolódó cikkek
- Hatalmas növekedés a Vodafone karácsonyi adatforgalmában
- A Vodafone-nál már előrendelhető a vadonatúj Huawei P10
- EasyRider a Vodafone-tól
- Vodafone: a világon elsőként több mint 50 millió IoT kapcsolat
- Indul a NauBit SmartBoat szolgáltatása a balatoni hajósok számára
- Mi az a szex? Ha lefeküdtünk, akkor járunk?
- Megszokás vagy praktikusság?
- Magyar módszer segítségével változtatja meg milliók életét a Samsung
- Elindult a myMeki alkalmazás!
- A Vodafone és az Emergency One karácsonyi ajándéka: Okos tűzoltó- és mentőautók az Egyesült Királyságban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.