Nyilvánosságra hozza moderálási irányelveit a Facebook
A Facebook frissített közösségi alapelvei mostantól tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, melyek alapján a cég moderátorai eldöntik, milyen káros tartalmakat kell eltávolítani a közösségi oldalról.
A Facebook évekkel ezelőtt vezette be nyilvánosan elérhető, globálisan érvényes közösségi alapelveit, és a moderátorok erre hivatkozva magyarázták el a felhasználóknak, mely tartalmaknak van helyük a közösségi oldalon, és melyeknek nincs.
A Facebook frissített közösségi alapelvei már tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, amelyek alapján a vállalat moderátorai eljárnak a jelentett esetek kivizsgálása során. A vállalat két okból döntött az irányelvek publikálása mellett: ezek ismeretében a felhasználók számára egyértelmű lesz, hogy egyes árnyalt kérdésekben a Facebook hol húzza meg a határt. Másrészt pedig a különböző területek szakértői is a korábbinál egyszerűbben juttathatnak majd el visszajelzéseket az irányelvekkel kapcsolatban a Facebooknak.
A Facebooknál a tartalomszabályzó csoport felelős a közösségi alapelvek folyamatos fejlesztéséért. E csapat világszerte 11 irodában működik, tagjai pedig olyan szakértők, akik a terrorizmus és gyűlöletbeszéd felismerésére, gyermekvédelemre szakosodtak. Sokan közülük már a Facebookhoz való csatlakozásuk előtt is e területeken dolgoztak, és heti szinten működnek együtt külső szakmai szervezetekkel is. A visszajelzések és a társadalmi normák, valamint a nyelvi fejlődés alapján a Facebook közösségi alapelvei időről-időre meg fognak újulni.
A Facebook mesterséges intelligenciát és a közösségtől érkező jelentéseket használ az erőszakos tartalmak beazonosítására. A felhasználóktól érkező jelentéseket a Community Operations csapat több mint 40 nyelven, köztük magyarul is értő tagjai nézik át a nap 24 órájában: az esetek többségében a jelentéseket 24 órán belül sikerül feldolgozni. Jelenleg a Facebook világszerte összesen 7500 moderátort alkalmaz, ebben a pozícióban mostanra 40 százalékkal többen dolgoznak a cégnek, mint tavaly ilyenkor.
Mostantól egy új fellebbezési folyamat is elérhetővé válik a Facebookon, amelynek segítségével a felhasználók jelezhetik a moderátorok felé, ha véleményük szerint a Facebook hibát követett el egy-egy adott tartalom eltávolításával. Első lépésként mostantól a meztelenség, pornográfia, gyűlöletbeszéd vagy erőszakos tartalom miatt eltávolított bejegyezések kapcsán lehet fellebbezni a Facebooknál.
Így zalik a fellebbezés folyamata:
- Ha egy felhasználó fotóját, videóját vagy bejegyzését eltávolították a közösségi alapelvek megsértése miatt, az erről szóló értesítés mellett meg fog jelenni egy „Request Review” (fellebbezés kérése) opció.
- A fellebbezést a Facebook Community Operations részlegének emberi munkatársa vizsgálja meg (általában 24 órán belül).
- Amennyiben a Facebook hibázott egy kérdéses tartalom (például bejegyzés, kép vagy videó) eltávolítása kapcsán, azt visszaállítja, és erről értesítést is küld a fellebbezést kérő felhasználónak.
Májusban a vállalat Facebook Forums: Community Standards néven rendezvénysorozatot is indít, amelynek keretében közösségi szakértők és civil szervezetek adhatnak visszajelzést a Facebook közösségi alapelveivel kapcsolatban. Az eseménynek Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Szingapúrban, az Egyesült Államokban és a világ egyéb pontjain is lesznek állomásai az idén.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb változás a Facebook felhasználók hírfolyamában
- Közérthetőbb használati szabályzatot vezet be a Facebook
- Változnak az adatkezelési beállítások a Facebookon
- Új szolgáltatással bővül a Facebook
- Otthonvédelem online
- Már nem csak saját névvel regisztrálhatunk a Facebookra
- Netes múltjuktól félnek a fiatalok
- Boldogabb az élet Facebook nélkül
- Invitel: a közösségi média dzsungele [2. rész]
- Invitel infografika – a közösségi média dzsungele [1. rész]
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.