Több ezer köbméter vizet spórolhat meg a Vodafone által díjazott találmány
Június 5-én 27. alkalommal rendezték meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, melyhez idén először a Vodafone Magyarország Alapítvány is csatlakozott a Junior ösztöndíj támogatójaként. Az ösztöndíj összege 100.000 forint.
Az Európai Unió 1988 óta szervezi hivatalosan a Fiatal Tudósok Versenyét, mely azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa a 15-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, valamint hozzájáruljon fejlődésükhöz és a műszaki- és természettudományok, a technológia, illetve a kutatás-fejlesztés felé terelje ezt a korosztályt. A verseny első két fordulóját minden tagország maga szervezi meg. Magyarországon a Magyar Innovációs Szövetség a verseny főszervezője immáron 27. éve, ahol Dr. Pakucs János, a Szövetség tiszteletbeli elnöke áll a szervező bizottság élén. Az európai országok versenyein évente átlagosan 25.000 fiatal tudós és tudósjelölt (döntően középiskolás) vesz részt, akik közül a legjobban teljesítők számára az EU lehetőséget biztosít a tudományos eredményeik bemutatására és a tudásuk kortársaikkal való összemérésére. Az első döntőt Belgiumban rendezték meg 1989-ben, azóta mindig más európai ország látja vendégül a fiatal versenyzőket.
A versenyen idén először a Vodafone Magyarország Alapítvány Junior Ösztöndíját is kiosztották – a telekommunikációs vállalat az innováció iránti elköteleződése jeléül támogatja a különdíjat, melyet a bírálóbizottság döntése értelmében Zsigó Miklós nyert el, aki a Tóth Bencével közösen benyújtott „Underwater cyclops” c. pályázatával második díjban részesült, emellett legfiatalabb indulókként ő kapta a 100.000 összegű ösztöndíjat. Tóth Bence (az NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája tanulója) és Zsigó Miklós (a Krúdy Gyula Gimnázium diákja) két éve már bemutattak egy prototípust az Ifjúsági Innovációs Versenyen, melyért akkor dicséretben részesültek. Ezt fejlesztették most tovább. A távirányítással működő víz alatti kutatórobot célja, hogy víz közmű szolgáltatók vizet spórolhassanak meg. Az előre tervezett útvonalon, előre tervezett feladatokat – pl. fotók és videók készítése – végrehajtó robot segítségével a szolgáltatók felmérhetik a víztározók állapotát anélkül, hogy feleslegesen leeresztenék a vizet – az előzetes becslések alapján ideális esetben így több ezer köbméter víz leürítése kerülhető el! A robot olyan tevékenység elvégzésére is képes, amire egy búvár nem, ezért is kiemelt jelentőségű ez a találmány.
A 27. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató a Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalának főtámogatásával, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az M5 csatornával közösen tavaly ősszel hirdette meg a versenyt 14 és 20 év közötti fiataloknak. A verseny fővédnöke az Innovációs és Technológiai minisztérium vezetője, Dr. Palkovics László miniszter, társ-fővédnöke Dr. Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke. A bíráló bizottságot elismert tudósok, akadémikusok, egyetemi tanárok és gazdasági szakemberek erősítették.
„Technológiai vállalatként a Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos az innováció, hisz ennek köszönhetően képes a vállalat folyamatosan megújítani a szolgáltatási portfólióját és az ügyfelei számára egyre magasabb minőséget nyújtani. Célunk, hogy ezt a szemléletmódot a lehető legtöbb módon terjesszük, ezért hoztunk létre a Junior Ösztöndíjat az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen” – mondta el Dr. Budai J. Gergő a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. „Külön öröm, hogy egy a köz érdekeit szolgáló találmányt díjazhattunk, melynek bevezetése Magyarország javára válhat majd” – tette hozzá.
A 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, leglátványosabb pályamunkáit – így a Vodafone Alapítvány Junior Ösztöndíjával jutalmazott „Underwater cyclops” című alkotást is – június 5-én és 6-án, 9:00 és 17:00 óra között mutatják be a fiatal alkotók, az Ericsson Magyarország székházában.
Kapcsolódó cikkek
- A Da Vinci Kids App már a Vodafone Pass-ban is elérhető
- A Vodafone bevezette a Tuti Net tarifát
- A társadalmi innováció az idei Fujitsu Innovation Gathering fő témája
- Lezárult a Nagy Digitális Kaland!
- A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén Molnár Áron a legjobbak között
- Május közepéig jelentkezhetnek startupok piacra lépést és Kínát célzó programokra
- Kiválasztotta a zsűri az idei legtehetségesebb fiatal feltalálókat
- A Vodafone és az ESL nemzetközi e-sport partnerséget kötött
- Hajszál híján meglett az 1 gigabites letöltési sebesség a Vodafone 4G+ hálózatán
- Április 27-ig jelentkezhetnek startupok 135000 eurós összdíjazású innovációs versenyekre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.