Újragondolt abroncsok a jövő járműveire
Az elektromos járművek aránya Európában ugyan még nem számottevő, az elkövetkező években azonban egyre nagyobb teret nyernek majd az összes autópiacon. A Hankook az elsők között ismerte fel, hogy az e-autóknak speciálisan kifejlesztett abroncsokra van szükségük: abroncsgyártóként jelentős erőforrásokat és kutatási potenciált fordít az elektromos járművekre optimalizált abroncsok fejlesztésére.
Az ENSZ becslései* szerint 2050-re további 2,5 milliárddal emelkedik a nagyobb településeken élők száma, és így 66 százalékra nő a városlakók aránya. Az urbanizáció térnyerésével párhuzamosan, a zsúfoltság és a környezetszennyezés csökkentése érdekében pedig egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon az elektromos járművek. Ezek a közlekedési eszközök nem bocsátanak ki káros anyagot, és ezzel a klímavédelemhez kapcsolódó célkitűzések elérésében és az élhetőbb városi környezet kialakításában is fontos szerephez jutnak.
A környezetvédelem és a levegő minőségének megóvása szempontjából is örvendetes hír, hogy az elektromos és a nulla emissziós, „zöld rendszámos” autók száma Magyarországon is rohamtempóban nő** , mindezek ismeretében pedig nem csoda, hogy az autógyártók egymással versengve fejlesztik az elektromos járműveket. A „villanyautók” ugyanakkor számos megoldandó feladat elé állítják a Hankook mérnökeit is, miközben új teret nyitnak a fejlesztéseknek és az innovatív technológiai megoldásoknak.
A nagyobb igénybevételhez különleges abroncsokra van szükség
Az elektromos hajtású járművek abroncsainak a megszokottól eltérő elvárásoknak kell eleget tenniük: a belsőégésű motorokkal ellentétben az elektromotoroknál azonnal rendelkezésre áll a teljes forgatónyomaték. Ennek egyik eredménye a sportosabb gyorsulás, illetve az, hogy a jármű gyorsabban reagál a sebességváltozásra és a változó útviszonyokra. Az elektromos járművek ráadásul jóval nehezebbek hagyományos társaiknál, ami további terhet ró az abroncsokra. Ez az oka annak is, hogy emiatt sokkal gyorsabban is kopnak: akár 30%-kal rövidebb egy olyan gumiabroncs élettartama, amit elsősorban belsőégésű motorral szerelt autókhoz terveztek, és mégis e-járműveken használnak.
Egy elektromos járműre fejlesztett abroncsnál a meghosszabbított élettartam mellett az alacsony gördülési ellenállás a másik legfontosabb tényező, ami a fogyasztást, és általa a jármű hatótávját, továbbá az utastér zajosságát is döntően befolyásolhatja. A zaj csökkentése korántsem elhanyagolható szempont: a csendesebb villanyautók legnagyobb zajforrása a gördülő kerekek hangja. Ez pedig már akár közepes sebességnél is kedvezőtlenül hathat a vezetési élményre, amely optimalizálása a Hankook abroncsfejlesztéseinek egyik legfontosabb sarokkövét jelenti.
A következő generáció: elektromos, önvezető és moduláris
A Hankook az elsők között ismerte fel, hogy az e-autóknak speciálisan kifejlesztett abroncsokra van szükségük. Ennek megfelelően évek óta gőzerővel folynak a kutatások és a prémium abroncsgyártó sorra mutatja be legújabb eredményeit. A kapcsolódó fejlesztések legutóbbi állomásaként a svájci Rinspeed futurisztikus „microSNAP” önvezető elektromos járműrendszerét a Hankook új csúcstermékével, az ultra-nagyteljesítményű Ventus S1 Evo abronccsal szerelik fel. A moduláris jármű esetében mindig az adott célnak megfelelően párosítható, illetve gyorsan és egyszerűen szétválasztható az alváz és a karosszéria.
A Ventus S1 Evo azonban nem az első és egyetlen abroncs, amelyet a Hankook a jövő elektromos járműtechnológiái számára fejlesztett: a speciálisan elektromos járművekre optimalizált Kinergy AS EV kényelmi jellemzői, menetteljesítménye és kezelhetősége a nagy teljesítményű személygépkocsi abroncsokéval vetekszik. Áramkörökre emlékeztető futófelületi mintázata és az oldalfalak elektromos járművekhez tervezett kialakítása jobb légellenállást, alacsony gördülési ellenállást és optimális menetjellemzőket biztosít különböző feltételek között. A Hankook e-abroncsa 2018-ban az International Design Excellence Awards (IDEA) díjazottjai közé került.
Kiemelt figyelem a közösségi közlekedés szereplőinek
Az elektromos járműveknek és az elektromobilitásnak meghatározó szerepük lesz a közösségi közlekedésben is, az elektromos városi buszok a csökkentett zaj- és károsanyag-kibocsátásuk révén fontos tényezői a fenntarthatóbb városi életkörülmények megteremtésének. A Hankook is kiemelt figyelmet fordít erre a területre: a vállalat SmartCity AU04+ abroncsát kifejezetten az elektromos városi buszok számára tervezték.
A fejlesztés során számos szempontot figyelembe vettek, hiszen amellett, hogy ezek a járművek az akkumulátoraik miatt lényegesen nagyobb tömegűek a hagyományos hajtású buszoknál, a belvárosi forgalomban a gyakori fékezések és újraindulások miatt az abroncsoknak különösen nagy igénybevételt kell elviselniük, ami lényegesen nagyobb terhelhetőségi indexet is igényel. A vállrész szélességet és szerkezetét továbbá a megnövekedett igénybevételnek megfelelően módosították, amivel még egyenletesebb kopást értek el. Az új futófelületi keverék javított molekulaszerkezetének köszönhetően lényegesen javult az abroncs hőállósága, és ennek köszönhetően az élettartama is hosszabb.
A Hankook is jelen lesz a 2019. május 8-án, Budapesten megrendezendő Bus Expón, ahol a korábbi évekhez hasonlóan idén is innovatív megoldásokat mutat be az autóbusz- és tehergépkocsi-abroncs ágazat, illetve az elektromobilitás sokrétű kihívásaira.
_______________
* https://population.un.org/wup/Publications/Files/WUP2018-KeyFacts.pdf
Kapcsolódó cikkek
- 2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!
- Közkívánatra – már 150 blinkee elektromos robogó érhető el a fővárosban
- Új e-töltőállomások Székesfehérváron az E.ON beruházásában
- 123 magyarországi ALDI áruháznál állít üzembe elektromosautó-töltőket az E.ON
- A Hankook támogatásából robotokat és 3D nyomtatót vettek a jövő mérnökeinek
- Magyarország vonzó célpont lehet az elektromos autóipar számára
- Új szereplő az elektromosautó-töltők piacán
- A jövőbe vezető út elektromos autókkal van kikövezve
- A Jaguar I-PACE eTROPHY bejelentette, hogy az ABB a hivatalos járműtöltési partnere
- Egyre ritkábban kell "tankolni" az elektromos autókkal
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.