Üzleti angyal csúcstalálkozót tartanak ma Budapesten
A mai napon véget ér a Duna Régióra kiterjedő, nemzetközi szinten mintegy 160, hazánkban 23 csapat vállalkozásindítását elősegítő ACCELERATOR projekt. Az elmúlt 2,5 évben 8 országban a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai vezetésével megvalósult nemzetközi inkubációs program egy kétnapos konferencia keretében zárul. A záróesemény szakmai szervezője a Magyar Üzleti Angyal Egyesület. A HUNBAN Angel Investment Day 2019 keretében többek között Peter Cowley, a több mint 150 tagszervezetet tömörítő European Business Angel Network (EBAN) elnöke is előadást tart.
A kedden kezdődő, két napos csúcs Budapest két pontján, a BRKLYN-ban és az Akváriumban kerül megrendezésre, a programkínálatra közel 200 résztvevő regisztrált előzetesen. A rendezvény az ACCELERATOR projekt záróeseménye mellett idén a Hungarian Business Angel Network (HUNBAN) által szervezett HUNBAN Angel Investment Day programsorozatát is magában foglalja. Az akcelerátorkörökhöz szorosan kapcsolódik a befektetői oldal: az induló kis- és középvállalkozások egyre gyakrabban vesznek igénybe a hazai piacon anyagi forrást, valamint szakmai mentorálást és a kapcsolatépítésben nyújtott segítséget az angyalbefektetőktől. Az előadássorozat az üzleti angyalok tevékenységébe enged betekintést: többek között Peter Cowley, a European Business Angel Network (EBAN) elnöke, Károlyi Antal, a Hungarian Business Angel Network (HUNBAN) elnöke és Balogh Péter, az angyalbefektetésekkel foglalkozó Baconsult alapítója is előadást tartanak ma.
„Egy ország gazdaságát akkor nevezhetjük innovatívnak, ha a piacon minél több ígéretes, előremutató tevékenységű startup, kis- és középvállalkozás szerepel. Abban, hogy ez hazánkban is megvalósuljon, fontos szerepet élveznek az üzleti angyalok, akik figyelik a menedzsment működését és tőkéjükkel, tanácsaikkal, illetve szakmai kapcsolataikkal segítik a vállalkozást” – mondta el Károlyi Antal, a HUNBAN elnöke.
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai vezetésével zajló ACCELERATOR projekt a Duna Régió 8 országának startupjait, korai fázisban lévő vállalkozásait vagy vállalkozóit célozta. A programba került vállalkozások széleskörű mentorálást kaptak olyan területeken, mint a szellemi tulajdon, az üzleti tervezés, a piackutatás, a vállalkozásindítással kapcsolatos jogi kérdések és a marketing. Egy év alatt két hazai akcelerátorkör zajlott le a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szervezésében, ezeket összesen 23 csapat teljesítette sikeresen. A konferencián mind résztvevő startupok, mind mentorok, mind a környező országok akcelerátorprogramjainak képviselői megoszthatják tapasztalataikat.
„Az ACCELERATOR program keretében megteremtettük a nemzetközi kapcsolatrendszerünk alapjait, kiváló partnerekkel dolgoztunk együtt az elmúlt 2,5 évben. A programnak köszönhetően a Duna Régió országaiban, illetve a német nyelvterületen olyan partnereket találtunk, akik együttműködő partnereink lesznek a hamarosan többszázas nagyságrendű portfóliónk nemzetközi építésében. Ezen célok mellett nagy örömünkre szolgál, hogy ennyire sokoldalú mezőny alakult ki az ACCELERATOR projekt hazai pilotjának keretén belül: a programot teljesítő formálódó csapatok és kész vállalkozások között találunk olyat, amelyik ma már érett a szintugrásra. Látjuk, hogy mentorálásunk révén ezek a vállalkozások közelebb kerültek a céljaikhoz” – nyilatkozta Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója, a program szakmai vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- Jöhet a láthatatlan pénztárca
- Igénylik a digitális tuningot a magyar kisvállalkozások
- Jog és digitalizáció: az online ügyletek kockázatai
- MKB Fintechlab: inkubált startupjaink hazai és nemzetközi sikeressége a saját eredményességünk mértékegysége is egyben
- MKB Fintechlab: mentoráltunk, a PénTech lett 2019 legígéretesebb fintech megoldása
- Svéd nagyvállalatok fognak össze, hogy közép-kelet-európai startupokat támogassanak
- Magyar technológia ad megoldást a kiemelt fontosságú infokommunikációs berendezések hatékony hűtésére
- SUSECON 2019: digitális átalakulás tetőtől talpig, adatközponttól a felhőig
- A világ 10 legígéretesebb repülőgép-karbantartó ipari innovációja között az AerinX
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.