Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az EFISZ és a Debreceni Egyetem
A közös gondolkodás és hosszú távú együttműködés megalapozása céljából 2019. július 18-án ünnepélyes keretek között stratégiai partnerségi együttműködési megállapodást kötött az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége, valamint a Debreceni Egyetem.
Az EFISZ és a Debreceni Egyetem - szellemi erőforrásaik szinergiáinak kiaknázásával – olyan együttműködési megállapodást kívántak kötni, amellyel közösen tehetnek egyrészt a hazai innovatív elektronikus fizetési megoldások minél gyorsabb és minél hatékonyabb elterjedéséért, másrészt a jövő generáció megfelelő képzéséért, annak érdekében, hogy ezen a szakterületen Magyarország versenyképes maradjon, és akár vezető szerepre is szert tehessen Európában.
A stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás célja, hogy a Felek szoros, stratégiai jellegű együttműködése révén a Debreceni Egyetem részt vegyen az EFISZ által gondozott Elektronikus Fizetési Stratégia megalkotásában, továbbá a Felek együttműködjenek a pénzügyi tudatosság növeléséhez szükséges célok megállapításában, a végrehajtás lehetséges módozataiban; illetve a közösen megállapított egyéb, az elektronikus fizetési szolgáltatásokkal, a magasabb pénzügyi kultúra megteremtésével összefüggő szakmai célok megvalósítása érdekében – egymás szuverén jogainak tiszteletben tartásával – a megállapodás keretei között együttműködjenek; egymás szakmai véleményét kölcsönösen megismerjék, és folyamatos szakmai konzultációt folytassanak.
Kapcsolódó cikkek
- ReadyPay – a mobil kártyaelfogadó
- Kutatás az elektronikus fizetésről
- Egyszerűsíti az IoT elterjedését a Vodafone Business és az Arm
- Elektronikus Fizetési Megoldások címmel ötletpályázatot hirdet az EFISZ
- Együttműködési megállapodást kötött a HDH Mérnök Kft. és az Óbudai Egyetem
- Elkészült az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége Etikai Kódexe
- Együttműködési megállapodást kötött az EFISZ és a Hiventures
- Megkezdte működését az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége
- Öt egyetemmel kötött partnerségi megállapodást a Wizz Air
- Új programokkal bővült a BT debreceni oktatási programja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.