A UPS kereskedelmi drónhálózat működtetésére kért engedélyt
A UPS kérelmet adott be az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalhoz (FAA) kereskedelmi drónjárat engedélyezésére új, UPS Flight Forward nevű leányvállalatának üzemeltetése alatt.
A nemrégiben bejegyzett cég már ez év vége előtt megkaphatja az engedélyt, ezzel pedig a UPS lehet az egyik első olyan vállalat, mely teljeskörű engedéllyel rendelkezik kereskedelmi drónhálózat üzemeltetésére az Egyesült Államokban. Az engedély birtokában a cég a pilóta tényleges látótávján kívül működtethető drónjáratokat indíthat a nap bármely órájában. Az ilyen jellegű járatok erősen szabályozottak az Egyesült Államokban, és csak kivételes esetekben engedélyezik azokat.
“A UPS-nél sokat teszünk azért, hogy a technológia segítségével átformáljuk az üzletmenetünket – mondta el Scott Price a UPS stratégiai vezetője – A UPS drónszállító leányának elindítása, és a folyamatos tevékenységének engedélyeztetése és működtetése történelmi jelentőségű a UPS, de a drón- és logisztikai iparágak számára is.”
A legtöbb, más cégek számára kiadott korlátozott engedéllyel szemben az FAA Part 135-ös engedélye alapján a UPS légiközlekedési és légijármű-üzemeltetői jogi státusszal működhet.
A UPS jelenleg egy próbaengedéllyel rendelkező egészségügyi drónszolgáltatást működtet az USA-ban. Ez év márciusában a UPS elindította az első, az amerikai légügyi felügyelet által jóváhagyott rutinszerű drónkiszállítást a WakeMed Raleigh-ban található fő kórházában. A program keretében a vállalat orvosi mintákat kézbesít drónok segítségével a szárazföldi kézbesítés kiegészítésekén. A UPS szándékában áll további kórházakra is kiterjeszteni a programot.
Kapcsolódó cikkek
- Akár egy drón is lehetne az ország játéka
- A drón vagy a Tesla gyorsul jobban?
- A GEFCO megvásárolja a Chronotruck-ot
- Újrafelhasználható csomagolással teszi fenntarthatóvá a szállítmányozást a GEFCO
- A digitális világban is az ügyfeleket segíti a Dachser
- A BILK Nyrt. 2020 közepéig megkezdheti részvényei tőzsdei értékesítését
- A technológia teszi olcsóbbá és hatékonyabbá a szállítmányozást
- Ingyenes drónszabályozó technológia a Vodafone-tól
- Együttműködési megállapodás a vámeljárások gyorsításáról
- Rekordot döntött az idei Drónfesztivál
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.