Innováció a képzelet szárnyán – Imagine Cup már középiskolásoknak is
Mostantól nem kell megvárniuk a gimiseknek, hogy végre betöltsék a tizennyolcat: a Microsoft a középiskolás korosztálynak is megnyitotta globális innovációs versenyét, az évről évre egyre népszerűbb Imagine Cupot. Az idén a mesterséges intelligencia köré szervezett megmérettetés ráadásul nem igényel előzetes technológiai ismereteket a gyerekektől, annál fontosabb viszont a szabadjára engedett fantázia.
Sokszor egyetlen ötlet, látszólag csak egy apró változást eredményező lépés is hozzájárulhat a világunk jobbá, élhetőbbé tételéhez – a Microsoft 2004-ben elrajtolt nemzetközi innovációs versenyének szellemisége eddig több mint 1,65 (2018-as adat) millió fiatalnak ragadta meg a fantáziáját a földkerekség 190 (2018-as adat) országából. Köztük magyarokét, akik a globális döntőkben is jól szerepeltek a nyomtatott szöveget vak és gyengénlátó embereknek olvashatóvá tevő megoldással, vagy az orvosképzést és a diagnosztikát egyaránt forradalmasító egészségügyi fejlesztéssel.
Az idei kiírásban már nem csupán az egyetemisták ötleteire számít a Microsoft: a 13-tól 18 évesig terjedő korosztálynak elindítja az Imagine Cup Juniort, amelynek keretében tanáraik regisztrálhatják a 3-6 fős csapatokban versenyző gyerekeket. Az Imagine Cup kiterjesztése olyannyira a kreativitásról és a szenvedélyről szól, hogy nem is igényel különösebb informatikai tudást az iskolásoktól, ezt ugyanis menet közben szerezhetik meg. Mivel a 2020-as megmérettetés fő témája a mesterséges intelligencia (AI), a Microsoft által a versenyzők és tanáraik rendelkezésére bocsátott tudástár is eköré szerveződik: az AI alapjai és a valós életben történő alkalmazása mellett a gyerekek a gépi és a mély tanulással, továbbá a neurális hálózatokkal ismerkednek meg, ahogyan belekóstolhatnak a jó ügyek szolgálatába állított mesterséges intelligencia (Microsoft AI for Good) program szellemiségébe, megismerve ennek céljait és főbb törekvéseit.
A versenyre szánt projektjeiket a gyerekek már azt követően állíthatják össze és adhatják le, hogy megismerték a mesterséges intelligencia erejét és felelősségteljes felhasználásának alapvető módjait a világ megváltoztatásához. Innentől csak a saját fantáziájuk szabhat határt az ötleteknek és az ötleteléseknek, amelyek közben a gyerekek olyan 21. századi készségei is fejlődnek, mint amilyen a kommunikáció, az együttműködés, a kritikus gondolkodás vagy a kreativitás. Az eredeti Imagine Cuptól eltérően, a junior mezőnyben nincsenek fordulók: a projektek beérkezését követően minden régióból (Amerika, Ázsia és az EMEA, az Európa, Közel-Kelet és Afrika) három-három nyertes csapatot választ ki a zsűri. A győztesek tagjai – a versenytrófeák mellett – korszerű Windows 10-es eszközöket is hazavihetnek nyereményként, továbbá jár nekik egy mentorálás is a Microsoft egyik magas beosztású vezetőjétől.
A versenyre február 3-tól várják a jelentkezőket. További részletek itt, ahol az oktatók regisztrálni is tudnak az induláshoz, hogy hozzáférhessenek az Imagine Cup Junior teljes erőforráskészletéhez, az útmutatóktól a projektsablonokon át a szükséges tananyagig.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft 2030-ra karbon-negatívvá válik
- A Fujitsu a Microsofttal közösen ösztönzi a helyben telepített infrastruktúra modernizálását
- Az LG a Microsofttal közösen fejleszti üzleti megoldásait
- Bókok helyett 4 millió dollárral csábítja a vállalkozó hölgyeket a Microsoft
- Magyar csapat a Microsoft Imagine Cup nemzetközi döntőjében
- Bejutott az Imagine Cup nemzetközi döntőjébe az Eddie
- Microsoft verseny programozóknak, 3D-dizájnereknek, informatikusoknak
- A tanulást forradalmasító alkalmazás nyert az Imagine Cup hazai döntőjén
- Legyél Te a 2018-as év MOS Világbajnoka!
- Meghosszabbított nevezési határidővel várja az innovatív ötleteket a Microsoft
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.