Tíz százalékos kedvezmény elektromos autót bérlő vasúti bérleteseknek
A koronavírus miatt kialakult helyzetben a MÁV-START és a GreenGo összefogott, aminek köszönhetően, az elektromos autómegosztó cég 2020. március 25-étől 10 százalékos kedvezményt biztosít a menetdíjból azoknak az ügyfeleinek, akik a MÁV applikáción keresztül vásároltak 30 napos bérletet, és azoknak, akik a rendkívüli tanítási szünet ellenére is 30 napos tanulóbérletet használnak. Így, a fővárosba érkezést követően lehetőség van a környezetkímélő, valamint kiemelt figyelemmel tisztított és fertőtlenített autókkal közlekedni, minimálisra csökkentve ezzel a fizikai érintkezést másokkal.
Az együttműködésnek köszönhetően a rendszeresen helyközi forgalomban utazók számára a helyközi és helyi utazásokat összekapcsolva, a két, elkülönülten nyújtott szolgáltatással versenyképes utazási lánc alakulhat ki, ami során csökken a koronavírussal történő megfertőződés esélye. Ezzel az autómegosztást használó, és vasúti bérlettel rendelkező utasok részére a MÁV-START egy extra, kedvezményes szolgáltatást is tud biztosítani, amivel az utasok a környezetbarát vonat után szintén környezetbarát elektromos autókkal tudják folytatni utazásukat, az autókban nem érintkezve idegenekkel. A két cég együttműködése kedvezményes lehetőséget teremt azoknak, akik saját autó nélkül, biztonságosan szeretnének közlekedni a kialakult járványhelyzetben.
A kedvezmény érvényesítése roppant egyszerű. A MÁV applikáción keresztül 30 napos MÁV bérletet vásárlók, és azok, akik a rendkívüli tanítási szünet ellenére is tanulóbérlettel utaznak, a GreenGo alkalmazásában még az elektromos autóbérlés megkezdése előtt egyszerűen, néhány gombnyomással beállíthatják. A kialakult veszélyhelyzetre tekintettel a lejáró utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások, illetve a felsőoktatásban tanuló hallgatók esetében a 2019/20. tanév I. félévére érvényesített diákigazolványok elfogadhatóak 2020. március 31-ét követően is a veszélyhelyzet lejártát követő 15. napig.
A későbbi bérlésekre a kedvezmény már automatikusan jóváíródik. Az árengedmény az e-személyigazolvánnyal vásárolt bérletekkel is érvényes. Külön GreenGo-parkolók nem létesülnek a vasútállomásoknál.
A GreenGo a szokásos rutin takarítás mellett extra, kétnaponkénti antivirális, antibakteriális és gombaellenes fertőtlenítést vezetett be. A vállalat mindent megtesz, hogy a flottához tartozó autók biztonságosak legyenek. Ezért a szokásos takarítástól függetlenül, minden alkalommal, amikor a sofőrök találkoznak egy GreenGóval, akkor fertőtlenítik. E mellett a cég felhívja arra is a figyelmet, hogyan tud a greengós közösség egy kis odafigyeléssel még jobban vigyázni egymásra, hogy a greengózás járványügyi szempontból is biztonságos maradhasson. Így arra kérik a felhasználóikat, ha betegek vagy a betegség tüneteit tapasztalják, autózás helyett hívják fel háziorvosukat vagy a lakossági információs vonalat a 06 80 277 455 vagy a 06 80 277 456-os telefonszámon.
Kapcsolódó cikkek
- A vasúti jegyvásárlásnál is kiemelt cél a fizikai érintkezések minimalizálása
- Forradalmi koncepcióabroncs a jövő elektromos járműveihez
- Már iOS-szel is vehetünk MÁV bérletet
- Okostelefonos alkalmazásban, fényképpel veszi nyilvántartásba a MÁV az elhagyott értékeket
- Várakozáson felül teljesített az év első napjaiban a MÁV app
- Már bérletet is lehet vásárolni a MÁV mobilalkalmazás segítségével
- Bevált az átnevezés - sikeres volt a MÁV app nyári kampánya
- Új elektromos töltőpontokat adott át Szolnokon az E.ON
- 6 új töltőpontot ad át a VII. kerületben a Parkl és a GreenGo
- Online HÉV-jeggyel lehet utazni a Hungaroringre
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.