A MOL Mester-M Díjával jutalmazták a Neumann Társaság alelnökét, Erdősné dr. Németh Ágnest

forrás: Prím Online, 2020. április 16. 17:55

A MOL idén is tíz kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző munkáját ismerte el Mester-M Díjjal: egyikük Erdősné dr. Németh Ágnes a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium mesterpedagógusa, sok éves tehetséggondozó munkájának sikerességét jól mutatja, hogy diákjai nagy számban vesznek részt hazai programozási versenyek döntőjében, illetve nemzetközi informatikai diákolimpiákon.

A 2007-ben alapított MOL Mester-M Díjjal a hazai tanárok, edzők munkáját ismerik el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területéni. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz.

 

Idén a kuratórium közel 400 jelölt közül választott ki négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akinek munkáját a MOL Mester-M Díjjal jutalmazzák. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár. A koronavírus-járvány miatt a díjátadó ünnepségre nem kerülhetett sor, a MOL Alapítvány online találkozót tartott a díjat elnyerő tanárok számára.

 

Erdősné dr. Németh Ágnes

A természettudományos terület egyik Mester-M Díját idén Erdősné dr. Németh Ágnesnek ítélték oda, aki a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban tanít informatikát és matematikát, emellett a Neumann Társaság alelnökeként is évek óta rengeteget tesz az informatikai tehetségek felkutatásáért és a tudomány népszerűsítéséért. 

 

Tehetséggondozó munkája sikerességét mutatja, hogy diákjai nagy számban jelennek meg a hazai programozási versenyek döntőjében és nemzetközi informatikai diákolimpiákon a magyar válogatottban. 2019-ben csapatvezetője volt a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (IOI) Bakuba utazó magyar válogatottnak, amelyről a magyar versenyzők egy arany-, és egy bronzéremmel tértek haza. 

 

Kutatja a versenyprogramozás tanításának módszereit. Hazai és nemzetközi tudományos folyóiratokba módszertani cikkeket ír, előad a témában. Nála a tanítás és a nevelés, a jó példa felmutatása együtt jár, nem csupán szaktanárként nyújt sokat a diákoknak, de személyiségüket is formálja és ha kell, a lelkükkel is törődik.   

 

Egyéb elismerések: Pro Progressio Alapítvány tanár díj, Neumann Társaság, Tarján Rezső emlékérem; Bonis Bona a Nemzet Tehetségeiért díj; Graphisoft Alapítvány a Magyar Matematika Oktatásért Díja; Miniszteri elismerések.

 

A Mester-M díj kapcsán forgatott rövid portrévideó Erdősné dr. Németh Ágnesről:

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36