Karanténos szuperkoncert a Vodafone támogatásával!

forrás: Prím Online, 2020. április 18. 11:00

A Global Citizen nevű jótékonysági mozgalom és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) együttműködésével megvalósuló One World: Together at Home című jótékonysági koncerten 20 olyan globális márka mutatkozhat be, akik tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárulnak a koronavírus elleni küzdelemhez. 

A Global Citizen (GC) egy nemzetközi jótékonysági mozgalom, amely nagyszabású zenei koncerteket szervez szerte a világon, hogy pénzt gyűjtsenek a szegénység felszámolására. A koronavírus miatt kialakult helyzet és az emberek egymástól és a szórakozási lehetőségektől való elzártsága ösztönözte őket egy új, "Together at home" sorozat létrehozására. 

 

A meghitt hangulatú mini-koncertsorozat keretében a művészek otthonukban, a saját eszközük segítségével rögzítik és közvetítik az előadásukat. A formátum sikere hívta életre a WHO és Lady Gaga közreműködésével megvalósuló One World: Together at Home globális, online jótékonysági koncertet, amelyet április 18-án, szombaton este 6 és 8 között rendeznek meg. Az eseményt élőben követhetik az érdeklődők az alábbi linken, a kezdeményezés célja, hogy megünnepelje és támogassa az egészségügyi dolgozókat és a WHO Szolidaritási Alapját. 

 

A kétórás műsorban 20 olyan globális márka mutatkozhat be, akik tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárulnak a koronavírus elleni küzdelemhez. A koncert szellemisége tökéletesen illeszkedik a Vodafone Csoport azon céljához is, hogy összekösse az embereket egy jobb jövő érdekében. 

 

A világon elsőként megrendezett, online adománygyűjtő rendezvényhez rengeteg neves művész csatlakozott, akik saját otthonukból, virtuálisan fognak bejelentkezni. Így többek között Alicia Keys, Céline Dion, Jennifer Lopez, Oprah Winfrey, Taylor Swift és Shawn Mendes is fel fog lépni. A rendezvény célja, hogy közvetítse a hála és a remény üzenetét, illetve hogy világszerte felszólítsák a közvéleményt és a privát szektort a koronavírus elleni küzdelem támogatására. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52