Május 15-ig lehet nevezni a MagentaFilm Fesztiválra
Idén – a globális helyzethez igazodva - az online térben rendezik meg a Prof. Karl Bardosh, a mobilfilmgyártás úttörőjének nevéhez köthető MagentaFilm Magyar Mobilvideó Fesztivált, és a fesztivál keretében kiírt pályázat kiemelt témáját is ez a mindannyiunk életét befolyásoló szituáció adja: a koronavírus-helyzet egyéni szemszögből.
A fesztivál online megvalósításában és széles elérésének biztosításában nagy szerepet játszik a Telekom mint főtámogató, a magas szakmai színvonalról pedig a rangos zsűri gondoskodik.
A zsűri tagjai:
- Zsűrielnök: Prof Karl Bardosh – rendező, egyetemi tanár, a New York Egyetem Film/TV Tanszékén a Telefonos Filmezés kurzus vezetője,
- az Amerikai Magyar Televízió igazgatója
- Kalamár Tamás – producer - showrunner, Bátrak földje (RTL)
- Kardos Sándor – Kossuth-dijas operatőr
- dr. Kollarik Tamás – igazgató, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- dr. Muhi András - Oscar-jelölt filmproducer, CEO, FocusFox
- dr. Szekfű András, PhD. - c. egyetemi tanár, filmtörténész, NFI Filmarchívum
- dr. Takó Sándor - CEO, Film Hungary
- Pentelényi László – igazgató, Francia Új Hullám Kiadó
- A zsűri Telekom által delegált társelnöke: Kovács András Péter - marketingkommunikációs vezető
A részletes pályázati kiírás és információk a fesztivál állandóan frissülő Facebook oldalán olvashatók, továbbá itt tekinthetők meg a Telekom mobiltelefonos filmkészítésről szóló, ismeretterjesztő mentor live-jai is a következő ütemezésben:
- Május 6. 15.30 - Karl Bardosh professzor rendező, egyetemi tanár
- Május 8. 10.00 - Deák Kristóf Oscar-díjas rendező
- Május 13. 10.00 - Regős Ábel rendező
Pályázni május 15-ig lehet max. 3 perces, mobillal rögzített videók formájában, a leadott pályamű műfaja nem kötött, az lehet dokumentumfilm, rövidjátékfilm, zene klip vagy animációs film. Az elkészült rövidfilmeket WeTransfer, vagy Google Drive linkekként várja a Fesztivál zsűrije a palyazat@magentafilmfeszt.com címen. A versenyből automatikusan kizárásra kerülnek a pornográf, politikai és vallási témájú alkotások, az a szervezők kérik az alkotókat, hogy a szociális távolságtartás érdekében legalább 1.5-2 méter távolságra legyenek egymástól azok, akik a forgatáson részt vesznek, illetve tartsák szem előtt a további, hivatalosan közzétett szabályokat is.
A zsűri által kiválasztott 10 legjobb filmet bemutatják a New York-i Egyetem telefonfilmes seregszemléjén, valamint ezen filmek nevezésre kerülnek a GlobalShortfilmAwards mobilfilm kategóriájában. A 10 legjobb film alkotói között egy DJI Osmo képstabilizátor is gazdára talál. Amennyiben arra érdemes alkotás érkezik a pályázatra, a Telekom az alkotóval egy maximum bruttó 1 000 000Ft értékű szerződést köt, melynek révén a kiválasztott pályamű bekerülhet a Telekom reklámszpotjába, emellett pedig a MagentaKraft nevű platformján keresztül bruttó 350, 180 és 60 ezer forintos különdíjakkal is jutalmazza azokat a pályázókat, akik filmjükben a digitalizáció adta megoldásokat keresik, illetve bemutatják a digitális összefogás erejét a jelenlegi kényszerű izoláció közepette.
Kapcsolódó cikkek
- VOLT: megarobot épül a használt mobilokból
- Tények és fikció: mi az 5G és mi nem?
- 50%-kal nőtt a mobilkijelzők átlagmérete az elmúlt 5 évben
- Mobiljegy a Tüke Busz Zrt. járatain
- Kiváló áron érkezik a Huawei tripla kamerás mobilja
- További kedvezményekkel segíti a Telekom a digitális összefogást
- Döntések a Magyar Telekom közgyűlésének napirendjén szereplő kérdésekben
- A Telekom bemutatja a „MagentaFilm” Magyar Mobilvideó Fesztivált
- Az Apple Watch Series 5 megvásárolható a Telekom webshopjában
- A Telekom elindítja kereskedelmi 5G szolgáltatását
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.