Csaknem 4500 fészektartóval várja az E.ON a gólyákat
Idén tavasszal is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja a gólyákat az E.ON Hungária Csoport. Korábban összesen 4 399 védőeszközt telepítettek, idén márciusra újabb 48 került fel az oszlopokra az energiacég szolgáltatási területein. A már meglévő fészektartókat ellenőrizték, ha kellett cserélték a szakemberek, hogy a visszatérő madarak biztonsággal használhassák azokat és az áramellátás zavartalanságát se veszélyeztessék.
Az élővilágot kímélő, fenntartható és biztonságos energiaellátás megvalósításáért dolgozik idén is az E.ON Hungária Csoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a nemzeti park igazgatóságok szakembereivel együttműködve. A lakosságtól érkező és szakértői javaslatok alapján választották ki azt a 48 helyszínt, ahova az E.ON újabb fészektartókat helyezett el. A védőeszközöket a vállalat munkatársai rendszeresen karbantartják, és szükség szerint cserélik. A munkákat főként januárban és februárban végezték el, hogy a madarak visszaérkezésére minden készen álljon. Az új fészektartókra fonott fészekalap is került – így azok még vonzóbbak jövendő lakóik számára. A beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították. A régebbi, akár évtizedes fészkek több mázsásra is hízhatnak, és veszélyessé válhatnak, ezek új, fonott fészekalapot kaptak. Így zajlik egy ilyen beavatkozás:
A kikelt gólyafiókák védelmére a fészek környezetében lévő hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek az E.ON szakemberei, emellett kiülőket szerelnek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől.
Kiemelt esetekben az energiacég a meglévő légvezetékek föld alá helyezésével óvja az élővilágot. Túrkeve-Dévaványa között tavaly ősszel kezdődött meg a munka, hogy a térségben fészkelő túzokok megóvása érdekében egy 18 km-es szakaszon megszüntessék a légvezetékeket. Az első, 3,5 km-en már elkészült az új földkábel, jelenleg a használaton kívüli oszlopokat bontják. A túzokvédelmi projekt az idei évben újabb szakaszokkal folytatódik.
Az E.ON Hungária Csoport folyamatosan építi be a jelenleg ismert, madarakat védő megoldásokat hálózatain, miközben a madárvédelmi szakemberekkel együttműködve új, innovatív eszközök fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet.
Az energiacég néhány hete kezdte meg egy, a villamos hálózatokon nagy számban használt berendezés, az oszlopkapcsoló új, madárbarát típusának gyakorlati tesztjét három helyszínen. A Kaposvári Villamossági Gyár Kft. fejlesztő mérnökeivel és természetvédelmi szakemberekkel, köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen újragondolt eszközt a hagyományoshoz képest „fejjel lefelé“ szerelik fel, így nem érhető el a madarak számára olyan pont, ami veszélyeztetné őket.
Tavaly nyár óta egy másik madárvédelmi eszköz gyakorlati tesztje is zajlik a Hortobágyon. A Kaposvári Villamossági Gyárral, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal a madarak védelmére közösen kidolgozott új burkolatokat vizsgálják. Az E.ON szakemberei 10 helyen helyeztek el új típusú burkolatot a függőleges helyzetű oszlopkapcsolókra. Egy éven keresztül az együttműködő szervezetek folyamatosan figyelik az eszközök működését és az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után, várhatóan idén ősszel döntenek arról, hogy a megoldás tömegesen alkalmazható-e.
Kapcsolódó cikkek
- Elindult Magyarország legfelvilágosultabb üzleti podcast műsora
- Leleményes újdonsággal védik a madarakat
- Egyre több e-autót használnak a magyarok
- A fényviszonyokhoz alkalmazkodik a közvilágítás Szombathelyen
- Kimaradtak a digitális oktatásból, de leküzdötték a hátrányt
- Nehéz sorsú kisiskolásoknak segít a Gyermekmentő Szolgálat és az E.ON
- Már a századik e-töltőt is átadta az ALDI
- Tervezhető töltés és rugalmas fizetés
- Győrben adták át Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkját
- Most mindenki segíthet, hogy égig érjen a bátorság
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.